Karácsony elvtársa Lukács György komcsi kifejezésével tért vissza

2019. december 28. 13:52

Kereki Gergő
Mandiner
A mai Népszavában jelent meg a MÚOSZ-elnök Hargitai Miklós interjúja Scheiring Gáborral. A jó ideje nem látott közgazdász elképesztő marxista gondolatkísérleteit egy Lukács György által a kommunista hatalomátvétel időszakában különösen gyakran használt kifejezés felélesztésével fejelte meg.

„A demokrácia csak ott működőképes, ahol osztálykompromisszumra épül”fejtette ki Scheiring Gábor közgazdász a mai Népszavában. Scheiring korábban LMP-s, majd párbeszédes képviselő volt, majd 2014 és 2017 között a Párbeszéd pártalapítványát vezette, de mostanában nem volt túl aktív a nyilvánosságban. Mivel kilépéséről nem találtunk nyilvános információt, feltételezhető, hogy Scheiring ma is a Párbeszéd tagja. Mindez – a párt iránt az elmúlt években kifejtett munkássága alapján erősen elfogult – Hargitai interjújából nem derül ki, az azonban igen, hogy az exképviselő kiváló ütemérzékkel 2019 végén, az önkormányzati választások után jelentet meg könyvet „Egy demokrácia halála” címmel a „rezsimről”. 

Utánanéztünk, és a Scheiring által használt „osztálykompromisszum” erősen marxista terminusa az Arcanum adatbázis alapján 228 alkalommal fordult elő a magyar sajtóban, de 1990 után – hála Istennek – csak húsz alkalommal. Annál gyakrabban használta viszont a kifejezést a komcsi Lukács György, különösen 1944 és 1949 között. Az 1944-es, még Moszkvában kiadott, az „Írástudók felelőssége” című művében háromszor fordul elő, majd az 1947-es Társadalmi Szemlében „A polgári filozófia válsága” című tanulmányában ismét négyszer. Ezt követően pedig a „fordulat évében”, 1948-ban, a Forum nevű irodalmi, társadalomtudományi és kritikai folyóiratban, „A Magyar Kommunista Párt és a kultúra” című dolgozatában egyetlen oldalon négyszer írta le az „osztálykompromisszum” kifejezést. Lukács elsősorban az 1867 utáni időszak polgárság és arisztokrácia közötti kiegyezést hívja így, nyilván kritizálva azt. Nem meglepő módon, a kommunista filozófus nyomán a korabeli Szabad Nép is több alkalommal értekezett az osztálykompromisszumról.

Scheiring persze nem először kacérkodik nyíltan a szélsőbaloldalisággal. 2012 októberében – ma már elérhetetlen blogján – a latin-amerikai baloldalt, különösen Chavez Venezueláját méltatta „A latin-amerikai baloldal verhetetlen” című művében (Itt még elérhető a írás: http://muon.hu/a-latin-amerikai-baloldal-verhetetlen/). Ezzel abban az időben ellenzéki kritikákat is kiváltott, de a mandiner blog szerzője is felhívta a figyelmet arra, hogy a Scheiring által méltatott modell „hosszú távú fenntarthatósága ugyancsak kérdéses”. Az idő és Venezuela totális csődje végül a kritikusokat igazolta.

Ez azonban láthatóan nem zavarta meg abban a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökét és Karácsony Gergely elvtársát abban, hogy együtt újra megmártózzanak a kommunizmus mocsarában.
 

Összesen 131 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Osztalykompromisszum - na, ez a pelda az igazi kommunista fanyelvre. Sokat, nagyot akar mondani, lesz belole egy nagy semmi. Nulla.
Ami pedig a Rodrik-trilemmat illeti, abbol a jobboldal tenyleg 2-vel el; demokracia es nemzeti szuverenitas van, a globalus integracio, ugyis mint majmolas, a baloldalnak+cuki Jobbiknak fontos. Mindenaron.
Egyeb ugysem jutna az eszukbe!

Richard Wurmbrand, Marx and Satan című könyvében azt írja:
Moses Hess, a Német Szociáldemokrata Párt alapítója, Karl Marx mestere, aki Marxot és Engels-t a szocializmus felé elindította 1862-ben a következő meglepő kijelentést tette: "A fajok harca elsődleges, az osztályok harca másodlagos."

A szociáldemokrata nagy újraosztó államot akar, államosítással, a liberális pedig államtalanítani akar, minimális adóztatással. Mi ebben a közös?

„A demokrácia csak ott működőképes, ahol osztálykompromisszumra épül”

Osztálykompromisszumot Hitler épített utoljára.

Nagymestere a sakknak és a szabadkőműveseknek van. A nemzeti szocialistáknak nincs.

Komolyra fordítva a szót:
Vegyük Hitler pártja, a Nemzeti Szocialista Német Munkás Párt (NSDAP) programjának néhány részletét, amiből kitűnik, hogy egy magára valamit is adó tőkés, pláne finánctőkés, nem remélhetett sok hasznot:
11. pont. Megszüntetjük a nem munkával keresett jövedelmeket. Megtörjük a bérleti rabszolgaságot.
13. pont. Követeljük az államosítását minden trösztösített iparágnak.
14. pont. Követeljük a profit szétosztását a nehéziparban.
17. pont. Olyan földreformot követelünk, ami nekünk megfelel ... és megakadályozását a földre vonatkozó minden spekulációnak.
(Forrás: Jonah Goldberg: Liberal Fascism, Doubleday, 2008. 411-12.old.)

Végül megkérdezem: kik tanították neked a történelmet? Talán csak nem azok, akik a hamisításában voltak érdekeltek?

Kis ország vagyunk. Csak egy csőcselékre telik! :) Ezért aztán kommunista, baloldali, liberális, marxista, nemzeti szocialista, vagy fasiszta mind békésen megfér egy emberen belül is. Ezért hozták össze ezt a moslék koalíciót. Mert mind egy kutya.

Ideológiákból nem lehet kiragadni részeket, mert akkor nem az ideológiákról beszélsz.
A szociáldemokrácia is teljes eszmerendszer és a liberalizmus is.

Megállapításod forrása pedig....

Munkanélküliségi ráta 1932-ben és1938-ban:
Németország 30.1 és 2.1
Japán 6.8 és 3.0
USA 24.9 és 19.8
Anglia 22.1 és 12.6

Ezért Roosevelt amerikai elnök 1944 decemberében rögzítette, hogy mi is valójában a nyugati szövetségesek hadicélja:

„Bármely intézkedéseket is teszünk Japán és Németország ellen, ezeknek tartalmaznia kell az ipari termelésük korlátozását, hogy megakadályozzuk versenyképességüket a világpiacokon az angol, francia, holland, belga és más exportőrök ellen és persze ellenünk is.”
(Richard Tedor: Hitler’s Revolution, 2013, 256.old.)

"Scheiring Gábor „Egy demokrácia halála” címmel könyvet írt az Orbán-rendszerről. A kötet új definíciót ad a rezsimről, miközben annak társadalmi hátterét is újrarajzolja."

A baloldal ismét megpróbálja jól mexakérteni az Orbánt rendszer. Gondolom oda fog kijutni, hogy "populizmus", meg "diktatúra", ha merész újító, akkor megkockáztatja a "hibrid rendszer" kifejezést is. Mer' az olyan egyedi, olyan újító, annyira ploglesszív. Úgy hiányzott ez a könyv is, mint sárgaláz a lepratelepen.

A baloldali érteliség egy szemétlerakat. 100-150 éves marxista hulladékot próbálnak újracsomagolva eladni, úgy mint valami korszakalkotó felfedezést.

Én a történelmi ismereteimre vagyok büszke, nem a kommunista iskolák rabhallgatóinak leadott propaganda felöklendezésére, mint amit te itt előadsz.
Világháborúért csak az lehet felelős, aki egy lokális háborút eszkalál. Mert ha nem eszkalálja, akkor marad lokális háború, mint annyi ezer a történelem során.

Kik voltak a harmadikok az első világháború esetében? Természetesen Oroszország, amely "az utolsó 500 évben minden hét évben egy norvégiányi területtel gyarapította önmagát" - mondta róla Fridtjof Nansen norvég sarkkutató és Nemzetek Ligája (az ENSZ elődje) meghatalmazott.

Vegyük a második világháborút:
Ha rasszista módon követjük történelemtanáraink felfogását, miszerint az ázsiai harcoktól eltekintve, az európai fejleményekkel bontakozott ki a világháború, akkor nyilvánvaló, hogy az angolok (és franciák) eszkalálták a német-lengyel háborút hadüzenetükkel. (Az már figyelemre se méltó, hogy hadüzenetükbe nem foglalták bele a Lengyelországból a németekénél kissé nagyobb területet elfoglaló Szovjetuniót.)

A buta kis seggfej az, aki nem tudja miről beszél:
Az Európai Unió rasszizmus ellenes ügynöksége képtelen definiálni az antiszemitizmus fogalmát - jelentette be Blanca Tapia, az ügynökség szóvívője.
(Jewish Telegraphic Agency, 2013. december 4.)

Te leragadsz az okozatnál, mint afféle fajankó.. Mindig az okot kell nézni:
A szovjet kommunisták halálteljesítménye a következő korszakok végére, göngyölve:

A polgárháború idején 1922 végére: 3,284,000
A NEP korszak 1928 végére: 5,484,000
A kolhozosítás, éhhalál 1935 végére: 16,924,000
A Nagy Terrorral 1938 végére: 21,269,000
A sztálini foglalással 1941 közepéig: 26,373,000
A világháborúval, 1945 közepéig: 39,426,000
A háború után 1953 végéig: 55,039,000
A poszt-sztálinista kor 1987 végéig: 61,911,000

Forrás: R. J. Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990.

Innen látszik, hogy például Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél.

Az ostoba antiszemitának igaza van:
Winston Churchill vezércikket írt Cionizmus kontra bolsevizmus címmel, amely az Illustrated Sunday Herald-ban jelent meg (1920. február 8). Ebben az írásban, amely nyomatékosította, hogy a cionizmus és a bolsevizmus „harcban áll a zsidó nép lelkéért”, felszólította a zsidókat, hogy tagadják meg a „bolsevik konspirációt” és tegyék világossá, hogy „a bolsevik mozgalom nem zsidó mozgalom”.
Ugyanakkor kifejtette:
„(A bolsevizmus) a zsidók között semmi esetre sem új. Már Spartacus-Weishaupt-tól kezdve, Karl Marx-on át egészen Trockíjig (Oroszország), Kun Béláig (Magyarország), Rosa Luxemburgig (Németország), Emma Goldmanig (USA), ez a világraszóló összeesküvés a civilizáció megdöntésére és a társadalom átépítésére, a korlátozott fejlődés, a rosszindulatú irigység és a lehetetlen egyenlőség alapján, folyamatosan nő.”

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés