Egyiptomban gyűlnek a világ demokratái, hogy épp hülyére veressék magukat

Gázába szeretnének vonulni a balosok, de ebből érdekes módon épp az arab országban nem kér senki.

A filmkészítők a kezdetektől fogva kamerákkal követték az alternatív Nobel-békedíjas klímaaktivistát.
Tizennyolc hónappal ezelőtt Svédországon kívül senki nem ismerte Greta Thunberg nevét – írja az i-d.vice.com Thunberg akkor csak egy diák volt, óriási ambícióval a bolygó megmentésére az ökológiai válságtól. A döntése, miszerint kihagyja az iskolát péntekenként, hogy felhívja a politikusok figyelmét a klímaválságra még csak az elültetett magja volt a később kibontakozott mozgalomnak – írja a portál.
Ugorjunk gyorsan előre 2019-be, amikor Greta Thunberg elnyerte az alternatív Nobel-békedíjat, majd megkapta a TIME magazin rangos elismerését, amely az év emberének választotta. Ezek után most készül róla egy dokumentum film, ami 2020-ban fog megjelenni – összegzi a fiatal környezetvédő idei évét a portál.
Az amerikai streamingszolgáltató, a Hulu által terjesztett Greta elnevezésű sorozat a tinédzser útját fogja követni svéd otthonából, az Atlanti-óceán át, egészen az Észak-Amerikába tett hosszú turnéjáig. A Greta mögött álló csapat az eleje óta vele volt, rögzítette az iskolai sztrájkokat, beszédeit és az első találkozásokat a vele egyet nem értőkkel is.
A dokumentumfilm-sorozat, amit a B Reel Films készít és a fiatal filmkészítő, Nathan Grossman ír és rendez, már az utómunka szakaszában van.