A valóság nem mindig éri utol az angyalokat, akik bennünk röpködnek

2019. december 19.
Klementisz Réka
Az egyik generációja legjobb táncosa, a másik kiemelkedő tehetségű zongorista, a harmadik énekel, filmre forgatott képekkel keresi a fogást a valóságon, és bár a saját útjukat járják, egy tőröl fakadnak: Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó fiai. Ha István, Mihály és Márton egyszerre vannak otthon Zuglóban, máris ünnep van Bereczéknél. Karácsonyi kerekasztal apával és fiaival bukfencekben kimondható igazságokról, a világ csámpaságairól és nagy hatalmú bolondokról.

Volt egyszer egy ember, annak három fia… András, folytatja?

Berecz András: …ez az ember király volt, ha nem dúlt-fúlt, hát sírdogált! Ilyen kellemes társasága volt neki. Bement az első fiú, hogy baját kérdezze, de az öreg király felherrent: „Kutya keringette kölyke, kérdezősködsz?!” – kardot rántott! A gyerek, hopp, kapun ki! Kard repült, kapufélfában állott meg. Kérdi a második gyermek, hogy na hát, mit mondott az öreg. „Te csak eridj be jó nyugodtan, mer’ megmondja ő neked is!” Be is libbent ő, de hát az is csak úgy járt. Na, a harmadik is masíroz az öreg elé: „Apám, te miért búsulsz, miért haragszol örökké?” „Hó, te kutya keringette kölyke, még te is kérdezősködöl?” – így a tata. De má’ repül is a kard, kapufélfában áll meg! Hát az a harmadik gyermek szépen kihúzza a kardot, apja elé viszi, keze ügyébe teszi: „Apám, itt a kardja, de addig ki nem megyek, míg a baját el nem mondja!” „Na, fiam, én úgy látom, tebelőled lesz valami. Hát tudd meg, az öl engem, hogy má’ nagyok vagytok, s itt ültök a fejemen, nem mentek sehova világot látni.” Itt aztán fordult az életük egyet, jó nagyot, mert a fiúk feltarisznyáltak, elbúcsúztak, töptek-léptek, világgá indultak. Sírhatott az öreg király újra. De már harag nélkül… Egyébként szerintem is legjobb egyetem a hátizsák. Menj, láss, hallgass, ne szégyelld a kérdéseidet! Aki kérdez, nem vétkez. Csak a hazafelé vezető utat el ne veszítsd!

Apja és fiai története az önök esetében is sokféle fordulatot vehetett volna. Mindjárt az elején akár, ha befejezi az egyetemet, és a jogi pályát választja.

András: A mi férfias történetünk csendes, de annál fontosabb szereplői a feleségem, Lilla, Kati lányom és most már két lányunokám is. Ők aztán bőven gondoskodnak a fordulatokról! Az a három év a jogi egyetemen pedig életem csodálatos félreértése. Festőművészféle szerettem volna lenni, de tán az se nagyon. Édesapám mint szántó-vető, hasznos lelkű ember ösztönösen berzenkedett. Szélhámosságnak, buborékfúvásnak tartotta a művészetek nagyobb részét. Szerette és jól ismerte a latin és a görög irodalmat, tizenvalahány nyelven fordított, a latint a szekéren tanulta. Az ő atyai haragja elől menekültem a jogi karra. Három évet fityegtem, szédelegtem ott az ő kedvéért, István fiam viszont be is fejezte.

FOTÓ: MURAY GÁBOR

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés