Jelezte: ezen az úton fontos állomás az új honvédségi helikopterflotta első négy gépének átadása. A német Airbus Helicopters vállalat által gyártott, H145M típusú, könnyű, több célú légi járművekből 2021 nyaráig összesen 20 darabot állítanak hadrendbe. Mint mondta, az új gépek hatékonyabban szavatolják a magyar emberek élet- és vagyonbiztonságát, a nemzetgazdasági szempontból fontos infrastruktúra védelmét, a más szervezetekkel, így a katasztrófavédelemmel közös teendők ellátását. Magas színvonalon teszik végrehajthatóvá mindezen túl az országvédelmi, valamint a NATO és az EU szövetségesi kötelezettségekből fakadó feladatokat. Mint mondta, a jelenleg szolgáló orosz helikopterek néhány éven belül felhasználják engedélyezett üzemidejüket. A még hadrendben tartható eszközök mennyisége és felszereltsége nem tudja garantálni a hazai és nemzetközi kötelezettségek biztonságos és hatékony teljesítését, valamint a naprakész reagálóképesség fenntartását.
Szabó István kitért arra is: az első 20 helikopter üzemeltetéséhez és kiszolgálásához szükséges berendezéseket, szolgáltatásokat is beszerezték. Emellett a 2018 nyarán aláírt szerződés 5 évre szóló logisztikai támogatást, kiképzést, valamint átképzést is tartalmaz. Az elérhető legmagasabb szintű fegyverzettel felszerelt új gépek így személyszállításra, egészségügyi kiürítésre, kutató-mentő, tűztámogató és felderítő, valamint határőrizeti feladatok ellátására éjjel és nappal egyaránt alkalmasak. A helikopterflotta fejlesztésének következő lépcsőjét 16 darab közepes kategóriájú, többcélú légi jármű beszerzése jelenti majd – tájékoztatott az államtitkár.
Jens Siebricht, az Airbus Helicopters alelnöke az eseményen a vállalat és a magyar kormány, illetve honvédség együttműködését méltatva lenyűgözőnek nevezte a magyar haderőfejlesztés kapcsán tapasztalható motivációt és profizmust. Magyarország tisztességes, nyílt és megbízható partnere a cégnek, mely tiszta vízióval rendelkezik jövőjét illetően – hangsúlyozta. Az együttműködés eredményeként az Airbus egy új, fém helikopteralkatrészek gyártásával foglalkozó kompetenciaközpont beindítását tervezi Békéscsaba körzetében – jelentette be az alelnök, megjegyezve: ez a kölcsönös bizalom megnyilvánulásának új eleme, hiszen Magyarország így egy közös gazdasági vállalkozásban is a német cég partnerévé válik.