A főváros alternatív helyszíneket javasol a centrumkórháznak

2019. december 12. 20:41
A kormány és a főváros tárgyalt: az atlétikai vb kapcsán megegyeztek, a Liget-projekt ügyében egyelőre nem közeledtek az álláspontok.

Egyetértés alakult ki a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában csütörtökön azokról a feltételekről, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés fogalmazott meg a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezésével kapcsolatban, ezeket pedig a kormány rendeletben rögzíti december 31-éig.

A találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy a tanács olyan fórum, amely lehetőséget biztosít a főváros és a kormány közötti vitás kérdések rendezésére. A csütörtöki találkozót követően is maradtak vitás kérdések, de vannak olyan területek, ahol egyetértés, illetve közeledés történt – mondta.

Egyetértés az egészségügyi fejlesztések kapcsán

Közölte, úgy látják, a déli városkapu és a budapesti egészségügyi fejlesztések területein egyetértésre tudnak jutni, a kabinet Egészséges Budapest programjában ugyanis több forrás áll rendelkezésre, mint amennyit a főváros kért a járóbeteg-ellátás fejlesztésére.

A tárcavezető azt mondta, arra kérték a főpolgármestert, hogy a stadionstophoz hasonlóan oldja fel a kórház-, híd- és múzeumépítési stopot is. Utóbbiakkal kapcsolatban közölte, a kormány szeretné az eredeti helyszínen felépíteni az új dél-budai centrumkórházat, ebben azonban nem tudtak egyetértésre jutni, mivel a főváros alternatív helyszíneket javasolt.

A Galvani-híd ügyében sem született megállapodás, mivel a főváros annak ellenére az albertfalvai híd megépítését támogatja, hogy minden szakmai érv az előbbi mellett szól és annak a tervezése is megkezdődött – fejtette ki a miniszter. Hozzátette: szeretnék, ha ebben határozni tudnának a tanács következő, várhatóan két hónap múlva esedékes ülésén.

A kormány továbbra is szeretné, hogy a Liget-projekt megvalósuljon

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy arra kérték Karácsony Gergelyt, fontolja meg, milyen formában tudná támogatni a Városligetbe tervezett kulturális beruházások megvalósulását. Ha a főváros nem tart igényt a kormányra a Liget-projekt esetében, akkor azt teljes körűen kell érteni, vagyis ez az állatkert területén épülő Pannon Parkra is vonatkozik – mondta. Hozzátette, hogy a főváros nagy forráshiányról számolt be ennél az önkormányzati beruházásnál, amelyre a kormány először 26-27 milliárd forintot, majd további 15-16 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre. A miniszter végül megjegyezte, a Lánchíd felújításával kapcsolatban is folytatják a párbeszédet.

Karácsony szerint eredményes volt az egyeztetés

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy a találkozó előtt voltak baljós árnyak, de eredményesnek gondolja az egyeztetést, mivel számos ügyben jelentős előrelépés történt. Reményét fejezte ki, hogy az FKT stabil párbeszédet tesz majd lehetővé a kormány és a főváros között.

A budapestiek szempontjából győzelemként értékelte, hogy az atlétikai világbajnokságra olyan létesítmény valósul meg, amelyet a többség támogat, és a rendezvény után valamennyi sportot szerető ember használhat. A budapesti járóbeteg-ellátás következő ötévi fejlesztésére szánt 50 milliárd forintos csomag felhasználásáról közösen döntenek majd az FKT-n belül, a kerületi igények figyelembevételével – közölte.

A főpolgármester örömét fejezte ki, hogy a kormány szeretné felújítani a Szent János Kórházat. Az új dél-budai centrumkórház helyszínéről azonban szakmai vitájuk van – folytatta. A főváros azért javasolt a Kelenföldi pályaudvarhoz közeli területeket, mert a kormány által kinézett rész jelenleg nem közelíthető meg közösségi közlekedéssel – mondta. Szintén további szakmai egyeztetés szükséges a Galvani híd és az albertfalvai híd ügyében – tette hozzá Karácsony Gergely.

A főpolgármester nem akar több épületet a Ligetbe

A Városliget esetében azonban úgy nyilatkozott, hogy nem látja, miként közeledhetnének az álláspontok. Kijelentette, nem tudnak és nem is akarnak változtatni azon, hogy nem akarnak új épületeket a területen. Hozzátette, a főváros itt is felajánlott alternatív helyszíneket, a kormányoldal pedig újra kijelentette, nem valósít meg beruházásokat a főváros akarata ellenében.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva közölte: a főváros saját forrásból nem tudja előteremteni a biodóm befejezéséhez szükséges pénzt, a belső terekhez kapcsolódó új beszerzések pedig már márciusban aktuálissá válnak. Újabb kérdésekre reagálva azt mondta: a Lánchíd felújítása nem tűr halasztást, ezért felmerült, hogy az alagút rekonstrukciója nélkül valósítják meg, és ettől a megoldástól a kormány sem zárkózott el.

Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy a kormány 6 milliárd forintot biztosított a Lánchíd rekonstrukciójára.

A Miniszterelnökség vezetője úgy fogalmazott, hogy tízből kilenc érv a Galvani híd megépítés mellett szól. Karácsony Gergely szerint ebben az esetben azt kell mérlegelni, hogy a Galvani híd – a belvárosi forgalom mentesítése mellett – fejlesztendő területeket kötne össze, az albertfalvai híd pedig nagy lakótelepek közlekedését tenné könnyebbé.

(MTI)

Összesen 167 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A lenyeg, hogy tobbe mar ne nagyon epuljon semmi, mert a hulye emberek meg Orbanekhoz kotnek. Es itt minden leepul es nem felepul.
Ez a demokratikus mantra, ezt kell fujniuk ezerrel.

Szakmaiság? Ugyan már királylány... Karácsony tudja, meri, teszi, szociológus diplomával.
Feri Álborász súg neki a hátsó padból.

Pontosan! Ha kell változtassák meg hozzá az Alaptörvényt. Tűrhetetlen, hogy minden
szempontból rendben lévő fejlesztések tömegét blokkolják. Ocsmány rohadékok!

... és, ha soha senki nem lenne beteg, akkor 0 %. Neked ez magas, ne is próbáld megfejteni az értelmét.

Nem alkalmas! Karácsony nem alkalmas.

Ez se kell, meg az se kell, csak a sok pénz az kell. Karácsony egy kerékkötő.
Onnan tudjuk, hogy baloldali lett Budapest, hogy megint nem épül semmi, megint ebek harmincadjára hagynának mindent.
Csak az uszítás, a gyűlöletkeltés, az irigység, a rágalmazás - ez jellemzi a baloldalt.

Egy hónapja győzött Karácsony, vesztett Budapest.

Első intézkedéseiként volt, amit írtál, mert úgy gondolta, hogy ez olyan fontos az ott dolgozóknak, hogy munkaidő alatt pornót nézhessenek.
Ez az ember nem csak alkalmatlan, hanem egy beteges hazudozó és beteg lelkű is. Persze ez dettó.

"Ellenben most már böngészhetővé vált a budapesti városházán a dolgozók számára a buzi és mindenféle szexuális aberrációval foglalkozó oldal."

Az 1948, 1950 is, mert ezeken a számokon is itt volt már, csak kivágták.

Na és mi van még? Egy rakás helyesírási hibád! Az van még.

Úgy érted, hogy megszületett Palika 1955-ben?
Ennél régebbi a Palika bácsi.

1.)
Ezt írtad a Liget projektről:
(az ellenzékiek) "nem csak hogy ennél jobb egészében vett kompromisszumot nem tudnak, de még csak egy gyengécske alternatívát, sem"

A fent idézett állításod HAZUG.
Mint ahogy hazug volt a MZH koncertterméről tett állításod is. Gyorsan el is pucoltál onnan.)

Itt van 2014-ből egy alaposan átgondolt, alternatív javaslat,
a Liget Budapest+
http://epiteszforum.hu/liget-b..

2.)
Ami pedig a millenniumra való hivatkozásodat illeti,
itt az ezredéves kiállítás utáni valóság:
http://epiteszforum.hu/kerveny..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés