Klímavészhelyzetet hirdetett a berlini tartományi kormány

2019. december 10. 22:26
Az úgynevezett klímavészhelyzet megállapításáról döntött keddi ülésén a berlini tartományi kormány (szenátus), a 16 német tartomány közül elsőként.

A berlini tartományi kormány környezetvédelmi, klímavédelmi és közlekedési ügyekért felelős tagja, Regine Günther, a Zöldek politikusának előterjesztése alapján a határozatban megállapították, hogy a globális felmelegedés klímavédelmi vészhelyzetet idézett elő, amely az eddiginél nagyobb éghajlatvédelmi erőfeszítéseket követel meg a német főváros vezetésének szintjén is.

Ezért átdolgozzák a tavaly elfogadott városi klímavédelmi programot, és bevezetik, hogy meg kell vizsgálni valamennyi tervezett szenátusi döntés lehetséges éghajlatváltozási hatását.

Az új klímapolitikai irányvonal azt hivatott elősegíteni, hogy Berlin a párizsi nemzetközi klímavédelmi megállapodás alapján minél hamarabb elérje az úgynevezett klímasemlegességet – áll a szenátus közleményében, amely szerint a cél elérése érdekében további intézkedéseket tesznek majd a Berlin szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére.

Sajtóbeszámolók szerint a szociáldemokraták (SPD), a tőlük balra álló Baloldal (Die Linke) és a Zöldek koalíciójában feszültséggel terhes folyamat volt a klímavészhelyzet elismerése. Abban ugyan egyetértenek a koalíciós pártok, hogy az eddiginél többet kell tenni az éghajlatváltozás feltartóztatásáért, de Regine Günther előterjesztését a szociáldemokraták és a Baloldal részéről tartalom nélküli „látványpolitikának” minősítették, és elfogadását a viták miatt el is kellett halasztani egy héttel.

A keddi ülésen végül abban állapodtak meg, hogy a területért felelős szenátor januárra előkészít egy konkrét intézkedésekből álló csomagot, amely kormányzati szervekre lebontva sorolja fel, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem milyen konkrét teendőket jelent Berlinben.

(MTI)

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mit is mond Bernard Shaw Szent Johannájában a várnagy? 'Remélem én nem.'

Majd amikor tényleg vészhelyzet lesz, akkor már késő meghirdetni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés