Gy. Németh Erzsébet felügyelőbizottsági vizsgálatot rendelt el az Újszínházat érintő zaklatási ügyben

2019. december 10. 13:23
A humán és kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettes közösségi oldalán jelentette be a vizsgálat elrendelését.

Felügyelőbizottsági vizsgálatot rendelt el az Újszínházat érintő zaklatási ügyben a humán és kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettes. Gy. Németh Erzsébet kedden, Facebook-bejegyzésében azt is közölte, hogy erről a lépésről tájékoztatta a színház igazgatóját, Dörner Györgyöt is.

A sajtóban az utóbbi napokban jelentek meg olyan hírek, amelyek szerint az Újszínház társulatának egyik, állami díjjal is kitüntetett, elismert színésze az intézmény egyik nem színész tagját zaklatta szexuálisan 2016-ban. Az Újszínház hétfőn közölte: vizsgálatot indít a teátrum etikai bizottsága a sajtóban megjelent, az intézményt érintő zaklatási vádakkal összefüggésben.

A fenntartó képviselőjét szóban és írásban is tájékoztattuk, hogy ilyenről nincs tudomásunk. Hivatalos bejelentés színházunkhoz sem akkor, sem azóta nem érkezett. A sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát vitatjuk és visszautasítjuk” – írták a közleményben.

(MTI)

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De gyors vagy most. Gothárnál vajon miért nem tettél semmit, padig több színésznő is érintve van.

Nemcsákot is kiszemeltétek ki jön még? Thália?
Kell a hely a bolsilibsi haveroknak?

Olga? Hát az tök hülye ehhez! Nem jár az színházba, szerintem gyagya böske se.

Gy.Németh Erzsébetet kellene ellenőrzés alá vonni, mert amit csinál az is zaklatás.

Felháborító, mert a Katonánál csendben volt.

Balliberális "demokratikus" erkölcs

"A balliberális propagandahálózat ismét megmutatta a foga fehérjét: hétfőn arról cikkeztek, hogy a kormányplakátok egyik szereplője a "pornóiparban" dolgozott. Villámgyorsan kiderült: a "hírből" egyetlen betű sem igaz, a nő egy rendezvényszervező cégnél volt asszisztens, majd a TV2 egyik műsorában lett szerkesztő. A "bűne" tehát mindössze annyi volt, hogy arcát adta ahhoz, hogy a jobboldali-polgári kormányt támogatja. Az ellenzéki sajtó bosszúhadjárata elérte eredményét: a családanya életét tönkretették, a gyerekét kiközösítik az iskolában."
https://www.origo.hu/itthon/20..

Gy Németh, Karácsony és KO!!!!
Ne alakzatok Bán Teodórát!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés