Azt hitték, ilyen csak Texasban fordulhat elő

Többször megszúrta tanárnőjét egy győri diák – sokkolta az országot a hír a múlt héten. Nem sokkal előtte pedig arról számoltak be a hírportálok, hogy tanulók kővel többször fejbe verték, majd kavicsot nyomtak osztálytársuk szájába. A hasonló eseteket sajnos nem kell nagyítóval keresni, az iskolai agresszió a legszűkebb környezetünkben is jelen van. Egy fővárosi iskolában egy nyolcéves gyerek tart rettegésben egy komplett intézményt. Az agresszív fiú minden előzmény nélkül hecceli, testileg vagy lelkileg bántalmazza akár a nagyobb iskolásokat is, még attól sem riad vissza, hogy a szülők szeme láttára sújtson oda társainak.

„Nem tudom, hogy nem agyabugyálta még el a többi gyerek” – mondja egy neve elhallgatását kérő anyuka. Az iskola egyik legjobb sportolóját módszeresen szekálta, a kilencéves gyermek olyannyira lelkére vette a rendszeres sértéseket, hogy éjszakánként sokszor ágyba vizel. Tarthatatlanná vált a helyzet, így a szülők megkeresték az igazgatót, aki széttárt karral azt mondta, sajnos nem tud mit tenni, a nevelési tanácsadóban integrálható gyereknek nyilvánították, így mivel a szóban forgó a körzetes intézménye, nem mozdíthatják el. A szülők nem adják fel, aláírásokat gyűjtenek, hogy a helyi tankerületi központtól csikarjanak ki számukra kedvező döntést.

EGYRE INGERÜLTEBB A TÁRSADALOM

„Az utóbbi tizenöt, de különösen az utóbbi tizenkét év katasztrofális volt, ami az iskolai agressziót illeti. A jelenség nem Magyarország-specifikus, Chilében és az Egyesült Államokban ugyanakkora probléma” – emeli ki Novák Ferenc tanár, agresszió-szakértő. Hozzáteszi, a felnőttek is egyre ingerültebbek, elszakad náluk a cérna, sokszor a figyelmeztető dudát sem képesek elviselni. „Ha nagyon elgurul a gyógyszerük, bárkit kirángatnak a volán mögül. Pedig a nevelés legfőbb tényezője a példamutatás, így tehát nehéz a gyerekeken számonkérni, hogy miért nem jobbak nálunk” – fogalmaz a félévente ötszáz pedagógust segítő szakértő. 

A borzalmas győri eset kapcsán elmondja: az iskolák nem engedhetik meg maguknak – és nem is mindegyik törekszik arra –, hogy a szőnyeg alá söprörjék a problémát, ám nem értenek az iskolai agresszió megelőzéséhez. Az oktatási intézményekben zajló élet a felnőtt-társadalom tükre, így egyoldalú lenne őket hibáztatni. Amikor azonban – jó irányú országos szándékok ellenére – a családok széthullóban vannak, akkor csak az iskola marad, ahol még figyelmet kaphatnának a gyerekek. Ha nem lesz változás, még több bűnöző kerül majd ki közülük.

Novák Ferenc személyes indíttatásból kezdett az iskolai agresszióval foglalkozni: tizenkét évvel ezelőtt megtörtént, amiről azt hitték, csak Texasban fordulhat elő: gyermekének egyik osztálytársa fegyvert vitt az iskolába. Novákot annyira megrázta a dolog, hogy belevetette magát a témába, valós esetekkel kezdett foglalkozni. Hogy megértse a jelenséget, még egy börtönparancsnokot is felkeresett. Ezekkel a nem tankönyvszagú, gyakorlati tanácsaival segít, nem kis eredménnyel: előadásai hallgatóinak számát egy év alatt két és félszeresére növelte. A jelenséggel kapcsolatos legfőbb észrevétele, hogy az agresszív ember mindenáron győzni szeretne – ám nem tud tisztességesen győzni és méltósággal veszíteni sem.

„Megnehezíti a tisztánlátást, hogy az iskolai agresszióval kapcsolatosan nagyszabású kutatás legutóbb tíz évvel ezelőtt volt. Azt viszont tudjuk, hogy 2014 és 2018 között körülbelül négy százalékkal nőtt a bullyingban (kortársak közötti tartós bántalmazás) érintett diákok száma” – mondja Jármi Éva, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi adjunktusa, akinek kutatási területe a bullying óvodáskortól a középiskoláig. Rámutat: a bántalmazó gyermek fő motivációja a pozíciószerzés és annak megerősítése a kortárscsoportban. A hatalmát akarja demonstrálni, amihez az áldozat megalázása az eszköze. Hogy miért nem hisz magában, illetve abban, hogy más módon is képes lenne pozíciót kivívni magának, vagy miért nem fékezi le az áldozat szenvedésének elképzelése, az hosszú fejtegetést igényelne. Kissé leegyszerűsítve: az ilyen gyermek kevés érzelmi muníciót kapott ehhez a családban. „A tanár felelőssége abban áll, hogy az osztályban olyan normát alakítson ki, amely elutasítja a bántalmazást, mások lejáratását, megfélemlítését, kiközösítését. A pedagógusnak erősítenie kell, hogy az osztály valódi közösség, ahol mindenki felelősséggel tartozik a másikért, nem kell ugyanolyannak lenni ahhoz, hogy befogadjanak. A szülőknek pedig az empatikus hozzáállás erősítésében van szerepük” – mutat rá Jármi Éva.