A kommunista, aki leesett a kohók közé

Sal Endre írása

Vályi Péter vegyészmérnökként végzett, több nyelven beszélt, és sokakkal ellentétben nem csak a pártkönyvének köszönhette az előmenetelét, hanem a munkájának is. Gazdasági kérdésekben idővel megkerülhetetlen lett, előbb pénzügyminiszternek, majd 1971-ben a minisztertanács elnökhelyettesének nevezték ki. Közvetlen volt, nyílt, sokszor vicces, éppen ezért a közvélemény is jobban elfogadta. Nem mellékesen gyűlölte a protokollt, és azt is, hogy állandóan kormányőrök lógnak a nyakán. Le is izzadtak a testőrök, ugyanis Vályi a hivatali gépkocsija helyett szívesebben vezette egymaga a régi Moszkvicsát. 

azt szerette volna például, hogy a KGST (a szocialista blokk gazdasági csúcsszervezete) Moszkvából költözzön Varsóba, és ő javasolta, hogy a szocialista országok lakói útlevél nélkül utazhassanak a blokkon belül. A románok persze megvétózták. Pont a tragikus év elején Amerikában és Kanadában is járt, ahol a vasfüggöny mögötti világ felvilágosult embereként fogadták. 53 éves volt 1973-ban, a karrierje csúcsán. 

És ekkor érkeztünk el a tragikus miskolci esethez. Hivatalos útra érkezett a városi acélműbe, a borsodi pártbizottságban ugyanis úgy gondolkoztak, nézze meg személyesen a minisztertanács elnökhelyettese, ideje lenne felújítani az acélművet. Szeptember 14-én Vályi a feleségével érkezett a megyébe, de még részt vett egy vadászaton, amely után megesik a poharazás. Ezért terjedt el később, hogy részegen esett be a kohóba. A szemtanúk szerint ezzel szemben Vályi frissnek látszott és nem éreztek rajta alkoholszagot. 

A miskolci acélmű a hetvenes években

Másnap, tehát szeptember 15-én, szombaton ment el megnézni a lerobbant acélművet. Vályi szokásához híven mindent látni akart. Így a tízfős delegáció – amelyben a gyár akkori vezérigazgatója, a biztonsági emberek és újságírók is voltak – az izzó vas közelébe ment. 

A vezérigazgató, Énekes Sándor sétált elől, mögötte közvetlenül Vályi és a többiek. Aztán elérkeztek az öntőgödörhöz, ebben tartották az izzó, öntött vasat tartalmazó tégelyeket három méter mélyen úgy, hogy még egy korlát sem választotta el a fent dolgozókat. A gyárban nem állt le a munka, így a következő pillanatban erős fény villant, egy közeli daru is megmozdult hirtelen,

A vezérigazgató ösztönösen utána kapott, így ő is leesett a forró vasat tartalmazó tégelyekhez. Habár az terjedt el, hogy az öntött vasba zuhant Vályi Péter, a valóság az, hogy két tégely közé esett. Az izzó vas forrósága miatt azonban súlyos égési sérüléseket szenvedett, szinte pillanatok alatt a testére égett a ruhája. A gyárigazgató egy üres területre esett, a bokáját törte, de így is megpróbált segíteni a politikuson, a közelébe kúszott, ahol ő is megégett. Közben a delegáció többi tagja ledermedve nézte az esetet, végül a munkások emelték ki a szerencsétlenül járt kettőst. 

Vályi Pétert azonnal kórházba szállították, de hiába érkezett több, égési sérülésekkel foglalkozó specialista Svédországból, menthetetlen volt, három nappal később, szeptember 18-án meghalt a kórházban. A gyárigazgató fél év után felépült, de sosem tudta feldolgozni a történteket. 

Évekkel később Vályi testőre is megszólalt, ő azt mondta, figyelmeztette a politikust, hogy ne menjen közel tégelyekhez, ám visszatartani nem tudta. A rendszer természetesen felelősöket keresett, és végül az igazgatót találták meg. Énekes Sándort és a gyár részlegvezetőjét vették elő. Énekes másfél év börtönbüntetést kapott, mert életveszélyes terepre vitte a delegációt, ám felfüggesztették a büntetését. Szerinte szerencsétlen baleset történt. Egyedül Vályi Péter özvegye tartotta magát ahhoz, hogy a férjét megölték, mert meg akarta reformálni a KGST-t. 

Az országban pedig ez a változat terjedt el. Megölték, mert útjában volt a szovjeteknek. Más kérdés, hogy ehhez nem kellett volna eltenni láb alól, hiszen

Akkoriban terjedt el az is, hogy ugyanúgy végeztek Vályival, mint a lengyel miniszterhelyettessel, akit elütött egy titokzatos autó. Nos, a lengyel miniszterhelyettes valójában 1973 februárjában repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, 18 ember lelte halálát a lezuhant gépben, tehát még az alapteória sem stimmelt. 

Vályi Péter – szinte bizonyosan – baleset áldozata lett. 

És akkor miért terjedt el mégis, hogy megölték? Mert az emberek ezt is kinézték a rendszerből, információt pedig nem kaptak. A baleset másnapján a Népszabadság csak egy egészen rövid hírt hozott a 8. oldalán a drámai esetről, a címlapon viszont ott feszített, hogy Kádár János Finnországba utazik, képpel pedig, hogy kenyérgyár épült Hatvanban. Az élet ment tovább.