WHO: mintegy 140 ezren haltak meg tavaly kanyaróban

2019. december 5. 19:25
Főként ötévesnél fiatalabb gyerekek.

Hosszútávú összevetésben a halálos áldozatok száma csökkent – 2000-ben még 535 ezren haltak bele a betegségbe –, újabban azonban ismét nő a halottak száma, a WHO becslése szerint 2018-ban 17 ezerrel többen haltak meg kanyaró miatt, mint 2017-ben. Elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban terjed sok helyen a betegség, ennek egyik oka a WHO szerint az oltottság alacsony szintje.

A halálozások számához hasonlóan alakult a megbetegedések száma is: drasztikus csökkenést követően ismét emelkedni kellett. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint 2018-ban 9,8 millió kanyarós eset volt, míg 2017-ben 7,6 millió.

A kanyaró az egyik legfertőzőbb betegség, főleg gyerekeket támad meg.

Mik a tünetek?

Lázzal, köhögéssel jár, és az egész testen kiütéseket okoz. A fertőzés átmenetileg legyengíti az immunrendszert, ami miatt középfülgyulladás, hörghurut, tüdőgyulladás vagy hasmenés is jelentkezhet. Különösen súlyos szövődményt jelentenek az agyvelőgyulladások bizonyos típusai, amelyek akár halálos kimenetelűek is lehetnek.

A WHO szerint a világ sok országában nincs bejelentési kötelezettség, ezért a kanyarós esetek mindössze töredékét tudják csak regisztrálni. 2019 novemberéig a Kongói Demokratikus Köztársaságból jelentették a legtöbb megbetegedést. A helyi hatóságok szerint több mint ötezren haltak meg kanyaróban, vagyis hozzávetőleg kétszer annyian, mint a tavaly nyár óta tomboló ebolajárványban.

A WHO szerint ennek oka az oltási lefedettség alacsony szintje. Szakértők ugyanakkor gondot látnak az oltóanyag-ellátásban is.

Mely területeken gyakori?    

Afrikában Libériában, Madagaszkáron és Szomáliában is komoly gondokat okoz a kanyaró. Európában pedig leginkább Ukrajnát sújtja egy nagyobb kanyarójárvány csaknem 57 ezer megbetegedéssel. Az öt említett országból jön össze a bejelentett kanyarós megbetegedések majdnem fele.
   

A sokáig kanyarómentes országként számon tartott Egyesült Államokban is ismét felütötte a fejét a megbetegedés.
   

A csendes-óceáni térségben található Szamoán a november közepén bevezetett szükséghelyzet intézkedései ellenére eddig hatvanketten haltak meg a kanyarójárványban.

Henrietta Fore, az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: „Ha a gyerekeket nem oltják be, akkor ez a környezetükben élőket is veszélyezteti”.

Az egészségügyi rendszer egyes országokban nagyon gyenge. Gyakran vannak hézagok az ellátási láncban, különösen a kanyaró elleni oltóanyagot illetően” – mondta Marcus Bachmann, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet képviselője, aki többször is vezette a kongói missziót. Hozzátette: a vakcinát hűtve kell tárolni, ami szintén nagy kihívást jelent több országban.

Meg lehetne előzni

Őszintén szólva megbocsáthatatlan és a legkiszolgáltatottabbak védelmében elszenvedett kollektív kudarc az a tény, hogy egy gyereknek olyan betegség miatt kelljen meghalnia, mint a kanyaró, amelyet oltással meg lehet előzni” – hangoztatta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, aki szerint a globális oltási lefedettség az utóbbi évtizedben változatlan szinten maradt.

A WHO kiemelte, hogy az oltásban részt vevők arányának növelése megnöveli a lakosság védelmét is.

A kanyaró megelőzhető kétszeri oltással.

Ugyanakkor világszerte az emberek csak 85 százaléka kapja meg az első adagot, míg a másodikat csak 67 százalék. A WHO szerint a járványok elkerüléséhez 95 százalékos globális lefedettségre volna szükség.

(MTI)

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kik lehetnek azok, akik pluszt adtak ennek a hírnek??????

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés