Aljas játszmák a gyermekvédelemben

Fülöp Attila, a szociális ügyekért felelős államtitkár írása

Gyermekek életéről, a gyermekvédelemről illik úgy beszélni, hogy a megszólaló tisztában van a mögöttes gyermek és ifjú sorsok összetettségével, érzékenységével, traumákkal teli világával. Mert a gyermekvédelemben menedéket, kapaszkodót kereső huszonháromezer élete elején álló fiatal nem jókedvéből, nem önszántából, és nem is érdemei híján került oda. 

Az élet az ő vér szerinti családjaikban nem teremtette meg azt a biztonságot, azt a kötődést, amelyet az országban élő több millió gyermektársaiknak megadott.

Ahol hiányzik a biztonság és a kötődés, ott van szükség a gyermekek védelmére – ezért létezik gyermekvédelem. Amelynek célja, hogy ezek a gyermekek újra találjanak kapaszkodót. Újra higgyenek. Újra bízzanak másokban. És leginkább magukban.

A gyermekvédelem éppen ezért nem épületekről, hanem gyerekekről szól. A gyermekvédelem – bárhol az országban -, csak átmeneti pont egy gyermek életében. Azt a célt kell, hogy szolgálja, hogy onnan kikerülve legyen jövője az átmenetileg a közösség – állami, önkormányzati, egyházi, civil intézmények – segítségére szoruló fiatalnak.

Azt is mindenkinek tudnia kell, hogy itt egy nehéz élethelyzet megoldásának vagy támogatásának a jutalma az újabb két nehézséggel való szembenézés. A területen dolgozók missziója ugyanis az, hogy a legnehezebb, legproblémásabb élethelyzeteken próbálnak segíteni. Ezért törvényszerű, hogy itt problémáról problémára tudunk csak előre haladni.  

A kormányzat gyermekvédelmi fejlesztésének iránya egyértelmű:

– először is: minden gyermeknek családban a legjobb felnőnie ezért fejleszteni, bővíteni szeretnénk a nevelőszülői hálózatokat, hogy minél több gyermek részesülhessen a család nyújtotta biztonságban.
– másodszor: akik gyermekotthonban maradnak, például a koruk, vagy fogyatékosságuk miatt, ott az intézményeket fejlesztjük, hogy nagy, személytelen épületek helyett kis létszámú, korszerű otthonokban élhessenek.

Aki segítő figyelemmel kísérte az elmúlt időszakban ezt a területet, bepillantást nyerhetett a Befogadlak program apropóján a nevelőszülőknél cseperedő életekről, a nagylelkű támogatókról, és drámai döntési helyzetek soráról. A területen dolgozók és az ellátott gyermekek olyan széles köre kapcsolódott be a programba, amelyre korábban soha, sehol nem volt példa a hazai gyerekvédelemben.

Meggyőződésem, hogy ez a program és közfigyelem a terület társadalmi elfogadottságát segíti, és megerősíti az itt elvégzett munka megbecsültségét. Mindezek pedig lehetőséget teremtenek arra, hogy a fiatalok közül többen mondják: ennek én is részese akarok lenni, otthon nélkül maradt gyerekekért szeretnék dolgozni. Az állam hozzáteszi az eszközöket ehhez a munkához, de elhivatott segítőkkel csak a közösség tudja megtölteni.

S hogy mit látnak mindebből ellenzéki képviselők? Hónapok óta mindent megtesznek azért, hogy a gyermekvédelem a közvélemény előtt a botrány és a balhé szinonimája legyen. Nekik a gyermekvédelem nem hányatott sorsú gyermekek megerősítéséről szól, hanem a politikai hangulatkeltésről. Mindezt ők úgy hívják: a „fóti ügy”.

Először is rögzítsük: fóti ügy nincs, csak ellenzéki politikusok vannak, akik Fót apropóján hangulatkeltő politikai ügyet kreálnak. Mert nyilatkozataikban nem építenek, hanem rombolnak, nem segítenek, hanem botrányra szomjaznak. Különösen elkeserítő, hogy ehhez már eleve hányatott sorsú gyerekeket használnak fel. Teszik ezt annak ellenére, hogy

– a hazai gyermekvédelem 23 ezer gyermek sorsáról szól – ennek a rendszerek egy fontos és történelmi része ugyan Fót, de ott ma már csak 50-60 gyermek él a 23 ezerből.
– Fóton átlagos szükségletű gyermek nincs, jellemzően komoly pszichés problémákkal küzdő, fogyatékossággal élő, vagy kísérő nélküli kiskorúak vannak – akiknek az ellátása folyamatos,
– a gyermekek elhelyezéséről pedig, ahogy az ország minden gyermekotthonában, szakértői bizottság javaslatára a gyámhatóság dönt, nem a kormány, nem a minisztérium.

Kevés kártékonyabb dolog van az aggódásnak álcázott hangulatkeltésnél, mert ezek a politikusok csak díszletnek használják a gyermekek sorsát, amelyet aztán könnyen lecserélnek egy újabb botrány kedvéért. Ezek a gyerekek pedig már olyan sokszor veszítették el valaki figyelmét és bizalmát, és olyan sok botránytól átszőtt élethelyzetből próbáltak kimenekülni, hogy a legnagyobb felelőtlenség őket mások által rendezett színjátékba belerángatni. 

A gyermekek jövőjével játszani nem szakmai vagy politikai tévedés. Sokkal inkább aljasság.