Scruton egyébként ez év tavaszán adott interjút e sorok írójának, a londoni beszélgetés során kitértünk a fent említett ügyre is.
„Magyarországon is hallottunk a New Statesman-féle botrányról, mely során az ön baloldali lapnak adott interjújának szavait kiforgatták eredeti értelmükből, aminek következtében a konzervatív kormány kirúgta az építészeti bizottsági pozíciójából. Hogyan éli meg a történteket?
Nagyon rossz az, ami történt. Csapdába csalt egy újságíró, aki teljesen tévesen számolt be az interjúról, és a Konzervatív Párt rögtön hitt is neki. Ahelyett, hogy megkérdeztek volna, rögtön azzal jöttek, hogy nem lehet olyasvalaki nálunk, aki ilyeneket mond, azonnal mennie kell. Azt hiszem, ez mutatja, hogy milyen törékeny is a Konzervatív Párt helyzete a hatalom csúcsain.
Beszélt azóta az önt kirúgó James Brokenshire államtitkárral?