Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott Sir Roger Scruton

2019. december 03. 16:34

Sir Roger Scruton előre látta az illegális migráció veszélyeit és megvédte Magyarországot az igazságtalan bírálóktól – jelentette ki Orbán Viktor.

2019. december 03. 16:34

Sir Rogert – a Brit Akadémia és a Királyi Irodalmi Társaság tagját, a Buckingham Egyetem és az Oxfordi Egyetem vendégprofesszorát – a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesítette Áder János köztársasági elnök. A kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök adta át kedden a londoni magyar nagykövetségen. A kormányfő, aki a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott vezetői találkozóra érkezett Londonba, a kitüntetéshez fűzött méltatásában kiemelte: eddig Sir Roger tüntette ki Magyarországot barátságával, ám most Magyarország tüntetheti ki őt a magyar nép nevében.

Szeretett professzorunktól megtanulhattuk: a konzervativizmus minden, csak nem ideológia, sőt valójában az ideológia ellentettje” – fogalmazott a miniszterelnök. A konzervativizmus alapvetően egy elmélet, de éppen arra tanít, hogy a világot nem lehet elméletekkel megmagyarázni, és arra, hogy a gyakorlat sokkal fontosabb az elvont ideáknál – tette hozzá. Orbán Viktor szerint Sir Roger Scruton is a gyakorlat embere. Azokban az időkben, amikor a Szovjetunió még létezett, ő nem csupán filozófiai alapon állt szemben a kommunizmussal, hanem az antikommunista erők lelkes és aktív szövetségese volt Közép- és Kelet-Európában, és olyan sok módon segített bennünket, hogy fel sem tudjuk sorolni – mondta a miniszterelnök.

Hozzátette: Scruton professzor mindig is a realitás és az igazság oldalán állt, és már akkor is segítette a kommunizmus elleni küzdelmet, amikor a szovjetek még megszállás alatt tartották Közép- és Kelet-Európát. Ugyanakkor nem támogatta elvakult módon a nyílt társadalmak ideáját sem, mivel látta ennek hibáit és felhívta a figyelmet veszélyeire. Emellett előre meglátta az illegális migráció jelentette fenyegetést és Magyarország védelmére kelt igazságtalan bírálóval szemben – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök kijelentette: Sir Roger a szabadságszerető magyarok hű barátja volt és ma is az, és tudja, hogy a szabadság a nemzetállamokra és a keresztény civilizációra épül. Válaszában Scruton professzor kiemelte: Magyarország példát mutatott azzal, hogy olyan időkben is megőrizte értékes önazonosságát, amikor mindenhol máshol a globális egyformaság elfogadására, a nemzeti különbözőségek felszámolására irányuló nyomás érzékelhető. Hozzátette: amennyiben a kitüntetés annak a közösen vallott felfogásnak az elismerése, hogy az európai politika építőköve és alapja a nemzetállam, akkor számára ez nagyon értékes elismerés.

(MTI)

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2019. december 04. 09:48
GRATULÁLOK NEKI! Ez a kitüntetés egészen biztosan megérdemelt személy kapta!!!!!!!
files32
2019. december 04. 08:29
Letartóztattak egy fideszes képviselőt, Boldog István korábbi munkatársát A Fővárosi Törvényszék közlése szerint a nőt a többi között azzal gyanúsítják, hogy uniós pályázatoknál jogellenesen befolyásolhatta a közbeszerzéseket.
zolizolizoltan
2019. december 04. 07:22
Orbán antikommunizmussal igyekszik egyben tartani a Fidesz tábort. Ez bizonyosan menni fog, hiszen a Fideszt eddig is a komcsi gyűlölet tartotta össze.
BossN
2019. december 03. 22:51
"Sir Roger a szabadságszerető magyarok hű barátja volt és ma is az, és tudja, hogy a szabadság a nemzetállamokra és a keresztény civilizációra épül" Igaza van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!