Vezércselek – seregszemléket tartottak a német pártok

2019. december 2. 9:42
Három nagyon különböző pártkongresszus és két vezércsere – ez a november mérlege a német pártpolitikában. Megerősített Zöldek- és megerősödött CDU-vezetés, váratlan vezércsere a szocdemeknél, valamint új, szobafestő elnök a polgárosodni szándékozó AfD-nél: így tartottak tisztújításokat a német pártok!

„Szép ez a táj, és ma még alig látszik a halál.” (Esti Kornél)

 

Nincs sok hasonlóság a német kereszténydemokrata Friedrich Merz és a szocdem Olaf Scholz között, de egy lényeges azonban akad: mindketten nagy pillanatot élhettek volna át november végén, ám különböző okokból mégsem ők lettek a címlapok hősei.

„Ő már történelem” – írják a német lapok Olaf Scholz alkancellárról, aki Klara Geywitz-cel együtt elindult a szociáldemokraták elnöki pozíciójáért, de végül alulmaradt Norbert Walter-Borjansszal és Saskia Eskennel szemben. Ezzel a vereséggel

Olaf Scholz lényegében kiírta magát abból a végtelenül hosszú tragikomédiából, amit SPD-nek hívnak

– és amire egyre kevesebben kíváncsiak.

És Merz? Friedrich Merz talán már soha nem iratkozik vissza a kereszténydemokraták nagy nevei közé. Annegret Kramp-Karrenbauer felhívta ugyan párton belüli ellenfeleit a nyílt konfrontációra a lipcsei pártkongresszuson, de Merz inkább nem ment bele a csatába. Az persze érthető, hogy amíg a német kormány élén Angela Merkel áll, Friedrich Merznek nem sok babér terem a CDU-ban; inkább csak az a kérdés, hogy lesz-e még olyan bál, amiben Merz megmutathatja, hogy nem felejtette el a régi tánclépéseket.

Három nagyon különböző pártkongresszus és két vezércsere – zajlott az élet a német belpolitikában november folyamán. Körképünk!

Robert Habeck, a Zöldek reménysége

 

Csak a K-kérdést ne

A legkevésbé rázósnak egyértelműen a Zöldek pártnapja ígérkezett. Robert Habeck és Annalena Baerbock vezetése alatt a párt népszerűsége stabilan 20% körül alakul, így Németország második legnagyobb politikai erőjeként kell vele számolni. A Zöldek mind az EP-, mind a tartományi választásokon remekül szerepeltek (a vidékies Türingia kivételével) – Baerbock és Habeck pozíciója a párt élén ennek megfelelően sziklaszilárd; előbbit elképesztő, 97%-os többséggel választották újra elnökké. 

Bár Habeck, Baerbock, és a párt frakcióvezetője, Göring-Eckardt a kongresszus első napján a német zászló színeiben léptek a pódiumra, így hangsúlyozva, hogy

a Zöldek már rég nem underground mozgalom, hanem szövetségi szintű tényező,

egyvalamitől ódzkodtak és ódzkodnak: a „K-kérdéstől”. Egyelőre egyik társelnök sem siet számot adni arról, hogy tervez-e a párt saját kancellárjelöltet állítani, és ha igen, akkor ki lenne az.

Pedig a kérdés lassan időszerűvé válhat. Nehéz volna megítélni, hogy mennyire súlyos jelenleg a nagykoalíció helyzete; mindenesetre lehetséges, hogy a CDU-CSU–SPD együttműködés nem tart ki a következő választásig. Habeckéknek ezzel számolniuk kell, mint ahogy azzal is, hogy a tizenöt éve még forradalminak számító zöld szlogenek ma már jóval kevésbé ütik meg az emberek ingerküszöbét, hiszen napjainkban már a csapból is ezek folynak – különösen a klímafixált német közéletben. 

Friedrich hűséges Annegrethez

Annál izgalmasabbnak tűnt a kereszténydemokraták kongresszusa, amit egy héttel a Zöldeké után rendeztek Lipcsében. Aki Annegret Kramp-Karrenbauer és Friderich Merz nagy csatájára számított, annak viszont csalódnia kellett. Kramp-Karrenbauer alig egy éve áll a CDU élén, ez az elmúlt időszak pedig igazi rémálomnak bizonyult a választási kudarcokkal, az erősödő szélsőjobbal és a zuhanó támogatottsággal.

Kramp-Karrenbauer ezért előremenekült. Másfél órája beszélt a kongresszus előtt, amikor az – önmagához képest – szenvedélyes hangról szomorkás-elkeseredettre váltva azt mondta: „Ha azt gondoljátok, hogy az az út, amin én veletek végigmennék, nem helyes, akkor mondjuk ma ezt ki, és fejezzük be. Itt, most, ma. […] De ha úgy akartok alkotni és felelősséget vállalni, mint én, akkor itt, most, ma gyűrjük fel az ingujjunkat, és lássunk hozzá.

A válasz? Hétperces álló vastaps.

Friedrich Merz ezzel nem tudott és nem is akart versenyezni. A kongresszushoz intézett beszédében Merz támogatásáról biztosította Kramp-Karrenbauert: „A különbség köztünk és a szociáldemokraták között, hogy a szociáldemokraták struktúrálisan hűtlenek. És mi hűségesek vagyunk. Hűségesek vagyunk az elnökünkhöz, a pártvezetéshez, és a szövetségi kormányhoz”. Az egykori frakcióvezető szerint az egyszerű, közérthető – de nem leegyszerűsítő – üzenetek közvetítéséhez kell visszatérni,

egyebekben pedig felajánlotta segítségét a CDU vezetésének. Tapsvihar. 

Szent tehát a béke Merz és Kramp-Karrenbauer között? Merz bizonyos tekintetben még örülhet is, hogy tavaly lemaradt a pártelnöki székről, mert így nem az ő nimbusza bánta azokat a (választási) blamákat, amikbe a párt 2019 folyamán beleszaladt – és amikbe valószínűleg az ő vezetése alatt is beleszaladt volna, legfeljebb az elszenvedett kár mértéke lett volna különböző.

A vezetés kérdése mindazonáltal nem dőlt még el. Nagyon valószínű, Merznek nem elsősorban Kramp-Karrenbauerrel kell majd megküzdenie a kancellárjelöltségért (már ha tényező lesz még akkor a pártban az egykori frakcióvezető), hiszen bőven van még jelentkező Angela Merkel székére – adott esetben olyanok is, akik közelmúltbeli tevékenysége többől állt, mint a CDU gazdasági tanácsának elnökléséből és Welt-publicisztikák írásából. 

Norbert Walter-Borjans és Saskia Esken néhány perccel a választási győzelem bejelentése után (YouTube/Regierungstagebuch)

 

A szocdemeknek nem kell a nagykoalíció

Néhány hete még arról írtunk, hogy a nagykoalíció összességében elégedett a saját munkájával, az alapnyugdíj körüli vita elülésével pedig megnövekedtek az együttműködés túlélési esélyei.

Csakhogy Olaf Scholz és Klara Geywitz elveszítette az SPD elnökválasztását, a decemberi kongresszuson kinevezendő Norbert Walter-Borjans és Saskia Esken pedig nem megrögzött hívei az uniós pártokkal közös kormányzásnak. „A nagykoalíció nyűg a demokráciának” – jelentette ki Esken szombat este. Az új páros a szociáldemokrata párt átfogó reformját irányozta elő, ami kétségtelenül úgy hiányzik a pártnak, mint egy falat kenyér. 

A Walter-Borjans–Esken páros megválasztása azt is jelzi, hogy

az SPD tagsága nem kíván további nagykoalíciós együttműködést folytatni az uniópártokkal

(az 54%-os részvételi arány pedig alighanem arra enged következtetni, hogy a személyi állomány jelentős részének is mindegy, mi lesz Willy Brandt pártjával).

A nagykoalícióból való kilépés kétségtelenül ambiciózus döntés lenne a szociáldemokraták részéről, de az persze kérdés, hogy mindez mennyire szolgálná a párt megmaradását. Egy karakteres SPD-re öt évvel ezelőtt biztosan nagy szükség lett volna, de akik akkor karakteres SPD-t akartak, ma már többnyire Robert Habeckre szavaznak. Ahhoz, hogy az SPD a következő öt éven belül ne vesszen a feledés homályába, minimum Sebastian Kurz-i bravúrokra volna szükség – az meg minimum kérdéses, hogy Norbert Walter-Borjans és Saskia Esken képes-e ilyesmire. 

A doktorit végzett Jörg Meuthen és a szobafestő Tino Chrupalla – a néppártosodás kulcsfigurái? (MTI/EPA/Clemens Bilan)

 

Új néppárt születik?

Egy jelentkező mindenesetre van az SPD helyére a CDU-CSU mellett: az AfD. A radikális jobboldali párt szintén kongresszust tartott november utolsó napjaiban, amit csak néhány nappal előzött meg Alexander Gauland pártalapító bejelentése, miszerint visszavonul az elnökségtől. Az AfD-ben a Zöldekhez és az SPD-hez hasonlóan társelnöki rendszer működik, a párt másik elnöke jelenleg Jörg Meuthen. Gauland búcsúbeszédében úgy fogalmazott:

„Ha vörösök, a zöldek és a sötétvörösök együtt járnak, akkor eljön majd a nap, amikor a meggyengült CDU-nak már csak egy reménye marad – mi”.

A szászországi születésű Gauland mindenesetre maga kereste ki az utódját, akit a kongresszus készségesen meg is szavazott: földijére, a szövetségi politikában nem túl ismert Tino Chrupallára esett a választása. 

Tino Chrupalla foglalkozását tekintve szobafestő-mázoló (micsoda gumicsont az AfD-t fasisztázóknak, hogy egy szobafestő kerül egy radikális jobboldali párt élére Németországban!), saját bevallása szerint nem a szavak embere, párttársai elmondása alapján pedig szorgalmas és hűséges – ezekre a tulajdonságokra pedig nagy szüksége lesz, ha az AfD elindul a néppártosodás felé vezető úton, ami a párt hosszú távú stratégiai céljai között szerepel.

A lenézett, kinézett AfD új stratégiája a „polgári” imázs kialakítása,

a jövőbeli kormányokban való részvétel és az együttműködés olyan pártokkal is, mint például az SPD. A radikális párt új irányvonala nyáron került nyilvánosságra, ebben pedig deklarált célként szerepel az elszigeteltség feladása. „Az az esély, amit most az AfD ad nekünk, soha nem jön vissza, ha elszalasztjuk” – húzta alá Gauland a búcsúbeszédében. Ennek szellemében a türingiai AfD fel is ajánlotta az együttműködés lehetőségét a CDU-nak és a szabaddemokratáknak – aligha meglepő módon elutasításra találtak. 

A november végi átrendeződések igazolhatják Gaulandot. A legfrappánsabban talán talán Tobias Hans Saar-vidéki miniszerelnök fogalmazta meg: az SPD bázisának döntése „jól illeszkedik a párt önmegsemmisítési stratégiájához”. Ahol pedig egy régi néppárt felszámolja önmagát, ott előbb-utóbb lesz játéktér egy újnak.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"... szobafestő elnök a polgárosodni szándékozó AfD-nél..."
:D

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés