Juncker: Trump azt hitte, én vagyok az EU vezetője

2019. november 29. 12:58
Rengeteg színes sztorit és számadatot osztott meg az Európai Bizottság leköszönő elnöke a Politico vendégszerzőjeként.

Jean-Claude Juncker saját bevallása szerint egy „gyenge pillanatában” egy Politico-pódium beszélgetés során ígérte meg, hogy közzétesz egy ilyen tartalmú írást, így ezt be is kellett tartania – számol be a Portfolio a Politico alapján. A színes sztoriknál maradva Juncker a többi között arról ír, hogy szerinte nem csak az amerikaiak hallgatták le a mobiltelefonját, de a franciák is. A leköszönő EB-elnök ezt abból gondolja, hogy pár éve miután letette a telefont Bill Clinton volt amerikai elnökkel, pár percre rá Jacques Chirac volt francia államfő kérte számon rajta, hogy miért dicsérgeti és nevezi nagyon jó barátjának Clintont.

Juncker elárulta azt is, hogy 2017-ben egy találkozón Donald Trump amerikai elnök úgy mutatta be őt a saját feleségének (Melania Trumpnak), hogy ő a 28 európai országot képviseli, azaz mintha ő lenne a 28 állam- és kormányfő vezetője. Juncker nem kezdett bele a magyarázkodásba, – miszerint akire az amerikai elnök gondol az Donald Tusk – inkább meghagyta a hitében Trumpot, ami később állítása szerint még jól jött, amikor az EU és az USA kereskedelmi feszültségét kellett elsimítania és az EU-ra kivetendő autóvámokat kellett elkerülnie.

A távozó bizottsági elnök arról is írt, hogy mik voltak a ciklusának legnagyobb szvífájdalmai. Ezek közé sorolta, hogy Ciprus újraegyesítését nem tudták még elérni, a britek pedig távozni készülnek, az észak-macedón és albán csatlakozási tárgyalásokat pedig annak ellenére sem indították el, hogy az országok minden feltételt teljesítettek, így szószegést követett el az EU.

Bizottsági elnökségének fontosabb számadatait is leírta Juncker. Így például nem mulasztotta el megosztani, hogy 2014-es hivatalba lépése óta 14 millió új munkahely jött létre az EU-ban és a közösség GDP-je már 25 egymást követő negyedéve nő. 16 új kereskedelmi megállapodást kötöttek, ami további 5 millió új munkahelyet teremthet. 172 ezer fiatal vett részt európai szolidaritási kezdeményezésekben. 4,5 milliárd eurót fektettek be az afrikai partnerségbe és 2020-ig az összes afrikai befektetése az EU-nak 44 milliárd euróra fog nőni.

A jövőt illetően Juncker azt is megosztotta, hogy az EU jelenleg a bruttó hozzáadott értéknek még a 25%-át adja világszinten, de szerinte ez 10-15 éves távon 15%-ra fog csökkenni és 2030-ban már egyetlen uniós tagállam sem lesz tagja a G7 nevű formációnak.

Jean-Claude Juncker hangsúlyozta, hogy nem kell kitörölni a nemzeti identitásunkat, hanem éppen ellenkezőleg, ápolni kell azt és folyamatosan hangsúlyozni kell a közös értékeinket, valamint az egyéniségünket – azokat a dolgokat, amelyek azzá teszik Európát, ami valójában.

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nyugi, Trump se hitte le.

"Juncker: Trump azt hitte, én vagyok az EU vezetője"

Pedig téged csak a pia érdekelt.

A nagyobb baj az, hogy Juncker önmaga sem tudta öt éven keresztül, hogy miért van ott.

Sztalin alatt a szovjet nepesseg novekedett. Jelcin alatt meg csokkent. Szamok...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés