Trump aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt

2019. november 28. 7:45
A törvény előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét rendszeresen, évenként vizsgálja felül.

Az amerikai elnök aláírta szerdán a hongkongi tüntetőket támogató törvényt annak ellenére, hogy Kína erőteljesen tiltakozott ez ellen.

A törvény előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét rendszeresen, évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen.     

„Egy ország, két rendszer”

A szenátus után a múlt héten a képviselőház is megszavazta a törvénytervezet végleges változatát, aminek hírére Kína e hét kedden bekérette az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, Terry Branstadot a külügyminisztériumba. Peking ezután közleményben szólította fel Washingtont, hogy hozza helyre tévedését, és

ne avatkozzon bele Kína belügyeibe.

Közölte továbbá: úgy ítéli meg, hogy a tervezet ellentétes a nemzetközi joggal. Az „egy ország, két rendszer” elve mentén Kínán belül különleges közigazgatási státust élvező Hongkongban a hét végén tartottak helyi választásokat, amelyeken a demokráciapárti jelöltek elsöprő sikert arattak.

Hongkongban hat hónapja tart az a tüntetéshullám, amely a Peking-párti kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá szélesedett.

(MTI)

 

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Milyen jogon utasitja el egy orszag hogy masok az o valasztasaba avatkozzanak ha maga ezt teszi mas orszagokkal?
Szalka gerenda esete?

Egy diktatúra hibáit nehéz kijavítani, időnként forradalom vagy világháború kell hozzá.
Egy demokrácia meg állandóan hibáit korrigálja és néha polgárháborús szintre süllyed.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés