Orbán Viktornak egyetlen méltó elődje volt: Kádár János

2019. november 28. 11:01

Vajda Mihály
168 Óra
A tanulság annyi: rémséges emberekből lesznek a legsikeresebb politikusok. Interjú.

„2018-ban látszott: az ellenzék, ha összefog, és csak egyetlen jelöltet állít egyetlen NER-exponenssel szembe, a legképtelenebb helyeken nyerhet. Hogy ezt áttörésnek gondoljuk-e, új kezdetnek, az Orbán-rendszer megtörésének, kérdéses. Mi kell ahhoz, hogy a parlamenti váltógazdaság 2022-ben helyreálljon? Utólag azt sem tudjuk, miről szólt a kampány. Mi váltott ki ilyen elemi hatást? Talán annyira lelkesítő, hogy legyen zöldebb Budapest?

A kampány nem szólt semmiről. Maga a Fidesz nem is kampányolt. Orbán látványosan megfenyegetett néhány renitens várost, hogy ha elküldik őket, gondjaik lehetnek. Az ellenzék azért nem kampányolt, mert semmi sem jutott eszébe. Egyetlen gondolat mozgatta: jobb, ha most összekapaszkodunk, ha külön megyünk neki a Fidesznek, komoly ruhát is kaphatunk.

De, mondom, a hajó megy tovább. Kisebb szünet után folytatódott az Akadémia csuklóztatása. Azt nehéz lenne abbahagyni. Addig ütik, amíg mozog.

Ezek a dolgok sajnos nem változnak, ez egy teljesen kiforrott rendszer. Ezért volt fontos ez a közepes méretű össznépi pofon. Hogy a győztesek mit tudnak kezdeni szűkülő hatalmi jogosítványaikkal, kérdés. Szerintem ők sem tudják. A fővárosi győzelem azért volt fontos, mert ez furcsa, aránytalan kis ország. Majdhogynem városállam, csaknem olyan, mint a klasszikus kor Athénja. A lakosok több mint ötöde, az agglomerációval együtt harmada Budapesten és a főváros kulturális vonzáskörében él. Ez a hárommilliós centrum döntött úgy egy adott pillanatban, hogy ebből most elege van.

(...)

Valami biztatót mégis csak illene mondani.

Én úgy gondolom, tanulni kell a demokráciát is. Ez munka, kemény munka. Nem szívesen hallanak ilyesmiket az emberek. Nekünk a lehetőség nem adatott meg. Volt egy Orbán Viktor, aki liberálisnak indult, ismertem, valaha az is volt. Aztán rájött, hogy neki is egy élete van, és ebben az egy életben ezen az úton nem juthat pénzhez, hatalomhoz. Tulajdonképpen ügyesen csinálta. Az ország egyetlen életképes hatalompolitikusa. Méltó elődje egy volt ebben: Kádár János. Úgyhogy a tanulság annyi: rémséges emberekből lesznek a legsikeresebb politikusok. Nem volt ez mindig így. Most így van.”

A teljes interjú a 168 Óra mai számában jelent meg.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 217 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az Akadémia kutatóintézeteket dirigáló főhatóság, vagy tudós testület?

Orbán elvbarátai hány tízmillió embert nyírtak ki világszerte?

Posztbolsevizmus: Havas Szófia, Horn Gyula, Kovács László, Szekeres Imre, Lendvai Ildikó és tsai.

Aranykora volt, miután kiengedték őket a börtönökből, mint a megtorlás túlélői.

Elolvastam a nyomtatott teljes cikket. Abból is csak a borúlátása jön le. És az engem derűlűátással tölt el.

Hogy is nevezik az ilyet? Attention-whore?

A 70-es évek közepén engem másfél év börtönre itéltek teljes vagyonelkobzással, három év közügyektől megvonással a hazatérés megtagadásáért. Miféle szabadságról beszélsz? Pár hónappal korábban egy professzortól elvették a határon a négy alapműveletes zsebkalkulátorát, amit külföldön kapott ajándékba.

Az örök gyerek, akinek attól függ a véleménye, hogy ki simogatja és dicsérgeti őt. És kilencvenhez közelítve is hordja a hatvanas évek hippisörényét.

A vasfüggöny a kommunista testvérpártok együttes ötlete volt a rabszolgák földhözkötésére.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés