Kormányinfó: ismét nő a bevándorlási nyomás

2019. november 28. 12:14
2019-ben 11 808 tiltott határátlépési kísérlet történt, ebből 2418 ebben a hónapban – ismertette Gulyás Gergely.

Illegális határátlépések

Jelentősen nőtt a tiltott határátlépési kísérletek száma a szerb-magyar határon – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány előző napi ülésén áttekintette a migrációs helyzetet. Gulyás Gergely ismertette: 2019-ben 11 808 tiltott határátlépési kísérlet történt, ebből 2418 ebben a hónapban, minden 11. ilyen kísérlet pedig a múlt héten. 

A miniszter azt mondta, hogy új technikával próbálnak a migránsok az ország területére bejutni: két ponton is az államhatár alatti alagutat fedezett fel a rendőrség. Ezeket a határőrség lezárta, és biztosították, hogy a föld alatt se lehessen Magyarország területére bejutni.

Új Európai Bizottság

Gulyás Gergely hozzátette: az európai helyeztet is értékelték, megállapítva, hogy lényegesen szélesebb körű bizalmat élvez az Európai Bizottság az előző napi szavazás után, mint amit a bizottság elnöke kapott nyáron. Kitért arra is, hogy a magyar biztos az eddigi legfontosabb portfóliót kapta, és biztosak benne, hogy Várhelyi Olivér Európa és Magyarország javát fogja szolgálni tevékenységével.

Dél-budai centrumkórház és atlétikai vb

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kiderült, hogy az ottani többség jelenlegi formájában nem támogatja a dél-budai centrumkórház-beruházást, továbbá nem kíván hozzájárulni az egészségügyi fejlesztések finanszírozásához - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely jó hírként értékelte, hogy szerdán eldőlt, Budapest rendezheti a 2023-as atlétikai világbajnokságot. Ehhez kétszer kellett győzni, mert nem volt elég elnyerni a rendezés jogát, hanem az újonnan választott budapesti vezetést is meg kellett győzni arról, hogy Budapestnek is érdekében áll az esemény megtartása, amelyhez kapcsolódóan Budapest legnagyobb zöld beruházása valósulhat meg – mondta.

A miniszter ezzel párhuzamosan rossz hírnek minősítette, hogy a fővárosi többség elutasította a Fidesz-KDNP azon két módosító javaslatát, amely a budai szuperkórház eredeti tervek szerinti felépítéséről, valamint arról szólt, hogy a főváros is fordítson 10 milliárd forintot az egészségügyi intézmények korszerűsítésére.

A miniszter elmondta azt is, hogy a kormány 34 milliárd forint többletforrást biztosít az egészségügyi alap javára 2019-re. Részben gyógyszer-, gyógyászati segédeszközök- és ritka betegségben szenvedő betegek ellátására.

Mátrai Erőmű

A katasztrófavédelem ott van, és napi szinten mér méréseket, de egészségre veszélyes határértéket nem mértek eddig, nincs határátlépés, mondta Gulyás. Újságírói kérdésre, – miszerint a Greenpeace mérései alapján a szerves anyag tartalom többszöröse volt a megengedettnek – a miniszter elmondta: az a helyes, ha a katasztrófavédelem az általános protokoll alapján jár el, hozzátéve, hogy ők nem politikusok, hanem évek óta ezzel foglalkoznak, ők pedig egyhangúan azt állítják, nincs egészségügyi probléma. A Greenpeace-nek megvannak a saját mérései – mondta a miniszter. 

Varga Judit-ügy

Gulyás Gergely azzal kezdte, hogy szerinte „senki nem felel a szüleiért és nagyszüleiért”. Hozzátette, Varga apja nem tartótiszt, hanem szállodaigazgató volt, és a hírszerzéssel működött együtt, ez abban az időben megszokott volt. „A szezont a fazonnal ne keverjük össze” – mondta Gulyás. 

Az Index kérdésére, miszerint melyik az a szintje a nem demokratikus állami apparátusnak, amikor már valakit nem beszervezett áldozatként, hanem aktív működtetőként lehet értékelni, a miniszter úgy válaszolt: „az együttműködésnek különböző szintjei vannak. Ezek az adatok 2011 óta ismertek, egy olyan jelentés sincs, amiben az állna, hogy Varga Judit apja ártott volna valakinek. Ez egyébként morális kérdés, nem a kormányinfóra való” – tette hozzá a miniszter.

(MTI,Index)

 

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem kell minden betolakodót észre venni. Hadd menjenek az osztrákokhoz.
Néha egyet-kettőt elkapni, a kerítésnél picsán rúgni.

Nem bizony:-)
Azt mondta, nem kéne zsarolási potenciált adni a törökök kezébe.

Csak a dátumot néztem meg.
A Brüsszel által kialakított helyzethez kellett alkalmazkodni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés