Öngyilkosság, receptre

2019. november 21.

Szánthó Miklós
A nyugati jobboldalon akkora volt a liberális irányba való megfelelési kényszer, hogy ma már nyomokban sem emlékeztet egykori önmagára.

Amikor évtizedekkel ezelőtt a brit történész, Arnold Toynbee fő művében arra a megállapításra jutott, hogy a „társadalmak sosem »természetes okokból« múlnak ki, hanem majdnem mindig öngyilkosságot követnek el”, alapvetően civilizációk sorsáról beszélt, és nem politikai családokról – bár konklúziója igazából utóbbiakra is alkalmazható. A helyzet ugyanis az, hogy a nyugati kultúrkörben a konszenzusos centrumpolitizálás olyan népszerűségre tett szert a politikai eliteken belül, hogy a jobb- és baloldali „néppártok” a megkülönböztethetetlenségig hasonultak egymáshoz – így nemcsak feladva önmagukat, de megásva saját sírjukat is. Emlékszem, pár évvel ezelőtt, amikor a „kereszténydemokrata” Angela Merkel és a „szociáldemokrata” Martin Schulz „csapott össze” a német kancellárjelölti vitán, a műsorvezetők vért izzadtak, hogy valami konfliktust generáljanak a két politikus között – a legtöbb kérdésben ugyanis mély és nagy egyetértés volt közöttük.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés