Ne szégyelljük szégyellni magunkat!

2019. november 21.
Deli Gergely
Manapság legfeljebb a jog és az erkölcs kapcsolatáról illik beszélni, már ha valaki még merészel a pozitív joggal szemben társadalmi elvárásokat támasztani.

A jognak valójában nem az erkölccsel, hanem a szégyennel van mélyebb és alapvetőbb kapcsolata. A szégyent azért kellett kiiktatni a jogról való píszí diskurzusból, mert a legnyilvánvalóbb bizonyíték arra, hogy az emberben van olyan természetéből fakadó érzelem, amely nyitottá teszi a vele együtt élő emberek érdekeire, érzékennyé arra a közösségre, amelyben él. Az erkölcsi érzéke kinek ezt, kinek azt súgja – szól a szokásos mantra –, ezért nincs legitim indok arra, hogy egy erkölcsi értékrendet jogilag kényszerítsünk ki.

A szégyen azonban más. A szégyen a minket körülvevő közösség normateremtő erejének spontán elismerése. Erkölcsi kabátkámat ma így, holnap úgy tudom forgatni. A szégyen azonban akkor is eltölt, ha nem akarom. Sírni, erkölcsi felindulást színlelni bármelyik középszerű karakterszínész képes. Szégyenérzetet színlelni azonban még a legnagyobb magyar tragika, Jászai Mari sem tudott. Szégyenérzetet akarni ugyanis fiziológiai képtelenség.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés

Ajánljuk még a témában