Erősödőben a svéd nacionalisták

2019. november 19. 17:41
Egy felmérés szerint 24%-on áll a Svéd Demokrata párt.

Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint, ha most lennének a svéd választások, azt a Svéd Demokraták nyernék – írja az Independent. A felmérés eredménye szerint a Jimmie Akesson által vezetett párt 24%-on áll, ami kicsivel haladja meg a jelenleg a zöldekkel koalícióban kormányzó szociáldemokraták támogatottságát. 

Szeretnénk résztvenni az ország alakításában az elkövetkező száz évben úgy, mint ahogy azt a szociáldemokraták teszik az elmúlt száz esztendőben” – jelentette ki Akesson hozzátéve, hogy „jelentős politikai befolyást szeretnének”.

A portál szerint az Akesson által említett politikai befolyás jelentős törést hozna a svédországi hatalmi egyensúlyban, ahol a kormányzó erők korábban megfogadták, hogy soha nem lépnek koalícióra a Svéd Demokratákkal. Akesson pártjának növekvő népszerűségének hatására, néhány ellenzéki párt – köztük a kereszténydemokratákat – elkezdett óvatosan közeledni a Svéd Demokrata párt felé. 

A választók valószínűleg nem formálisan, hanem egy konzervatív blokk részeként látnak minket” – mondta Akesson. „Azt hiszem, ez készteti őket arra, hogy szavazatukat adják nekünk. Ez a fő oka annak, hogy ez most történik.

Időközben a kormányt tehetetlenséggel vádolták az országban egyre növekvő erőszakhullám kezelésében. Augusztus végén Stockholm Vallingby külvárosában lőttek le egy nőt, majd Malmö déli városrészében egy másik fiatal nőt is fegyverrel sebesítettek meg, miközben gyermekével sétálgatott. Ugyanebben a városban a közelmúltban egy 15 éves fiatalt is lelőttek egy pizzéria előtt.

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De ha mégis, akkor mentális problémákkal küzd.

Brazíliában 10 percenként gyilkolnak meg egy embert.

A párt svéd neve "Sverigedemokraterna parti", vagyis svéd demokraták pártja.
Az a 24% pedig igaz, be is vannak rezelve a baloldali pártok.
A kommunistákhoz meg annyi köze van ennek a pártnak, mint Kövér Lászlónak Rákosi Mátyáshoz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés