Dömötör: Karácsony a Bajnai-féle stratégiát viszi tovább

2019. november 19. 12:46
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint beszédes, hogy az ellenzéknek megfelel Czeglédy Csaba morálja és Draskovics Tibor szakmaisága.

A legrosszabb Demszky Gábor-féle hagyományt folytatja az ellenzék azzal, hogy kihátrál az ígéretekből ennek a terhét megpróbálja rátolni a magyar kormányra – jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden az Országgyűlés plenáris ülésén, napirend előtti felszólalásában. A kormánypárti képviselő szerint tisztán látható, hogy az ellenzék elfogadja az adóbűnözésért elítélt Czeglédy Csaba morálját és annak a Draskovics Tibornak a szakmaiságát, akinek pénzügyminisztersége idején Magyarországon volt a második legnagyobb költségvetési hiány a világon.

A Fidesz most éppen azt találta ki, hogy korlátozza az iparűzési adó felhasználását, így tovább kurtítja az önkormányzatok lehetőségét – erről beszélt Burány Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus szerint a kormánypárt célja egyértelmű, meg akarja büntetni az ellenzéki vezetőségű önkormányzatokat. Szerinte a Fidesz elvette az önkormányzatoktól a kórházakat és az egészségügy soha nem volt ilyen rossz állapotban. A Párbeszéd képviselője hozzátette, szerinte a Fidesz elvette az önkormányzatoktól az iskolákat, és az oktatásban soha nem látott gondokkal kell küzdeni.

A szocialista Korózs Lajos szerint, mindent Orbán Viktor és kormánya akar megmondani és minél inkább „izomból” akar kormányozni. Az elhangzottra Dömötör Csaba úgy reagált, sokadik alkalommal kell elmondania, „a kormánypártok kapták a legtöbb szavazatot az önkormányzati választáson”.

A kormány politikája változatlan, minden városnak, minden településnek támogatást nyújt, a városvezetőkön múlik, hogy élnek-e a lehetőséggel” – szögezte le Dömötör, majd hozzátette: az ellenzék a legrosszabb Demszky Gábor-féle hagyományt folytatja azzal, hogy elkezd kihátrálni az ígéretekből és már most látszik, hogy ennek a terhét megpróbálja rátolni a magyar kormányra.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az egészségüggyel kapcsolatban elmondta, „a jelenlegi kormány 724 milliárd forinttal többet biztosít erre, mint az MSZP-kormány az utolsó kormányzati évében”.

Dömötör elmondta azt is, hogy szerinte az iparűzési adóval kapcsolatban Korózs Lajos megpróbálja félrevezetni a közvéleményt, hiszen – mint arra rámutatott – eddig is kötelezettsége volt az önkormányzatoknak, hogy a közösségi közlekedést finanszírozzák, a főváros ügyében annyiban más a helyzet, hogy a kormány jelentős többlettámogatást biztosít a közösségi közlekedésre és ezt a jövőben is meg fogja adni.

Ha valaki arra kíváncsi, mi a politikájuk lényege, érdemes megnézni az elmúlt napokat, hiszen az látszik, hogy Karácsony Gergely a Bajnai-féle stratégiát viszi, azt mondja, ő ott sem volt, nem is felelős semmiben” – tette hozzá Dömötör Csaba utalva arra, hogy több kerület is az adóbűnözésért elítélt Czeglédy Csaba irodájával között átvilágítási szerződést, de a főpolgármester úgy nyilatkozott ez rá nincs hatással. A kormánypárti politikus szerint „Karácsony úgy hárít ebben az ügyben, mint ahogy tette azt Bajnai Gordon a Hajdú-Bét ügyében”.

Összesen 78 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csak a Gyurcsányi autópálya PPP-szerződéseivel 2800 milliárdot fizet ki a magyar állam pár km autópályáért, annyit, mint a sokat emlegetett Manyup volt.
Ez a világ toronymagasan legaljasabb rabló szerződése.
és ezt nem Mészáros Lőrinc kötötte Orbánnal, hanem a szici-libsi "szakemberek" a Strabag, Colas, Bouygues, John Laing Infrastructure Limited, Intertoll-lal.

1. A megszólítás nem igazán demokrata megnyilvánulásai utal.
2.Fidesz szavazóként nem osztom a következő kommunikációkat pl.
"Momentum az új SZDSZ"
, "Karácsony a Bajnai stratégiát folytatja"
... stb.
Ezek tíz évvel ezelőtt voltak.
Azoknak ezt kevés mondani akik ma 20-25 évesek. Akik 10-15 évesek voltak akkor és nem foglalkoztak akkor politikával.
Szerintem nekik vita kellene!
De nagyon!
Mert a ballib hazug propagandát a éri el őket.

Tudsz róla, hogy a Vezér teljes mellszélességgel kiállt a vesztes Tarlós mellett????

A Vezér által támogatott Tarlósnak is ez lett volna ha mégis megválasztják??

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés