Porparlé

2019. november 14.
Horváth Júlia Borbála

Színes tócsák törik a fehér kő egyhangú unalmát, arrébb zöld mezőben barna paca izeg-mozog. Szemben barátságos rombusz lebeg, mellette szivarrá szelídült téglatest imbolyog, azután mindannyiukat betakarja egy fáradt rózsaszín léggömb. A foltok újabb és újabb alakot vesznek fel, nyüzsögnek, megtorpannak, mint nagyító lencséje alatt a nyugtalan mikronok.

Ha összehúzod a szemed, tisztul a kép, a parkban szanaszét heverő emberek fölállnak, indulnak, helyükbe mások lépnek, hogy rövidesen ők is elunják a semmittevést, s távozzanak. Oldalt, fény és árnyék határán nyugodtabb a kép, a sárga homokban gömbölyű kezecskéikkel lapátozgatnak a gyerekek, mi padokon sütkérezünk, szemünket sötét napszemüveg rejti.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés

Ajánljuk még a témában