A BKV Zrt.-nél igazgatósági tag lett Nemes Gábor DK-s politikus, aki XVI. kerületi polgármesterjelölt volt, korábban a BKV egyik szakszervezetét vezette. Ugyanitt igazgatsági tag Katona Tamás, aki Gyurcsány Ferenc regnálása alatt a Pénzügyminisztérium államtitkára, az MSZP korábbi pártigazgatója. A BKVnál felügyelőbizottsági tag lett Bollok Istvánné, Budafok egykori szocialista polgármestere.
A Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnöke Tordai Csaba lett, ő az Átlátszó kiadójának tulajdonosa, de most kiszállt az oknyomozó portálból, a Bajnai-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkáraként dolgozott.
A Vagyonkezelőnél lett igazgatósági tag Kolber István, a Gyurcsány-kormány volt fejlesztési minisztere is. Felügyelőbizottsági tag lett Bodnár Zoltán, a Liberálisok 2014-es főpolgármester-jelöltje.
Atkári János, Demszky korábbi helyettese a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. igazgatóságának tagja lett.
A Fővárosi Közgyűlés bizottságainak tagjai között is visszaköszön néhány régi ismerős név, például az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának tagja lett az '56-os forradalmat ellenforradalomnak minősítő, korábbi fővárosi szocialista képviselő, Havas Szófia, a városfejlesztési bizottság tagja pedig Török Zsolt volt MSZP-szóvivő.