Fontos megjegyezni, hogy Salvini ellenzékbe vonulva sem adta fel migrációs és adócsökkentési politikáját, miközben az egyre egységesebb olasz jobboldal komoly nyitottságot mutat a magyar családpolitika egyes elemeinek átvételére is. A pártelnök egyébként a helyszínen, egy perugiai szállodában várta az eredményeket, amely nemcsak az állandó „vidékjárásába” illeszkedik, hanem éles kontrasztot mutat a római elitpolitikával szemben is. Salvini első reakciójában arról beszélt, hogy „a történelmet írtak”.
Umbriával tartományi választássorozat veszi kezdetét, amely január végén a szintén hagyományosan baloldali Emilia Romagnában, majd további hat régióban folytatódik. Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy ha a 20-ból jelenleg 10 tartományt vezető Liga továbbiakat szerez, ez a Conte-kormány bukásához vezet.
Az olasz sajtó viszont a Salvini jobbkezének tartott Giancarlo Giorgettit idézi, aki szerint a Liga esetleges előretörésével szemben az M5S-PD, csakhogy továbbra is elkerülje a parlamenti választásokat, újabb politikai trükkhöz folyamodhat: belső puccsal félreállíthatja Giuseppe Contét, akinek utódja Mario Dragi az Európai Központi Bank elnöke lehetne.