Wass, Tormay és a többiek – mit kezdjünk az irodalmi árokásással?

2019. október 25. 11:16

Veszprémy László Bernát
Mandiner
Lehet egyáltalán egy kalap alá venni a jobboldal által védett és a baloldal felől támadott írókat?

Karácsony Gergely Wass Albertet érintő nyilatkozata kapcsán a huszadik század történelmének feldolgozásával kapcsolatos végtelen vívódás újabb fejezetét látjuk. Cikkek születnek a magyar nép lelkébe gázoló Karácsonyról és a zsidók vérében fürdő Wassról. A felhozott pszeudo-történelmi érvek abszurditását mutatja, hogy Wassra úgy hivatkoznak háborús bűnösként, hogy már

történészek és publicisták sora mutatta be eredeti dokumentumok alapján, hogy az állításnak nincsen valóságalapja.

Abszurd érvek a másik oldalon is vannak: Wass 12 ezer (!) zsidót mentett meg a holokauszt alatt, írja egy jobboldali szerző. Bizonyíték, forrás, dokumentum természetesen nem kerül idézésre, és persze nem is véletlenül: mese az egész. Hol és mikor lett volna egy költőnek befolyása több ezer embert megmenteni a holokauszt során, miközben mindössze néhány tucat ember megmentése is hatalmas forrásokat, erőfeszítéseket és nem utolsósorban sokszor hatalmat igényelt?

A történész lassan már beletörődik abba, hogy még művelt szerzők sem veszik a fáradtságot, hogy alapvető történelmi tényeknek utána járjanak. Ennél is zavaróbb azonban konzervatív szemlélőként, hogy a jobboldal ugyanolyan szekértábor-logika szerint védi meg a megtámadott szerzőket, mint amilyen kollektív módon a baloldal vádol.

Az érv körülbelül úgy hangzik – és teljesen mindegy, hogy éppen kit támadnak –, miszerint van négy szerző – Szabó Dezső, Tormay Cécile, Wass Albert és Nyirő József (utóbbi neve rendszeresen elírva) –, akiket a gonosz baloldal támad, pedig makulátlanok és remek szerzők voltak. Egy fokkal rosszabb, amikor a védekezés tipikus kelet-európai módon úgy hangzik: „Ezek a szerzők nem is voltak antiszemiták, ezt csak a büdös zsidók mondják”.

Amilyen vehemenciával támadják a szerzők életét gyakran semmilyen szinten nem ismerő baloldali publicisták ezt a négyest, ugyanolyan lelkesedéssel védi meg őket a jobboldal,

mindenfajta eltérést, különbséget és egyéni jellegzetességet elmosva a szerzők között.

(Egyháztörténeti oldalról lehetne idézni még a szintúgy nagyon is eltérő Prohászka Ottokár, Bangha Béla és Zadravecz István trióját, de maradunk meg az irodalomnál!).

Szigorúan történészi és politikai értelemben: lehet-e egy kalap alá venni ezt a négy írót? Olyan értelemben biztosan, hogy a két háború közti rendszer (ún. Horthy-kor) és a második világháború ideje alatt komoly hatású szerzők voltak. Nagy vonalakban mind a négyen a tágan meghatározott jobboldalhoz tartoznak, és mind a négy szerzőt többé-kevésbé okkal érte már élete során az antiszemitizmus vádja.

Itt azonban szinte véget is ér a hasonlóság. A kérdéses szerzők eleve eltérő korosztályt képviseltek és a huszadik század eltérő fordulópontjait élték meg, eltérő nézeteket vallottak számos fontos társadalmi kérdésben, és

védelmezésük során az egybemosásuk éppen annyira káros, mint az őket érő alaptalan vádak.

Szabó Dezső már a húszas évek elején teljesen kiábrándult az ellenforradalmi rendszerből, míg Wass műveiben pozitív társadalomkép eleve alig mutatkozik meg a Horthy-korral kapcsolatban. Kevesen adták olyan kíméletlen leírását például az átlagemberekkel való csendőri kegyetlenkedésnek, mint ez a két szerző! 

Szabó később náci- és nyilasellenes cikkeket írt, és az antiszemitizmus ellen is felszólalt a maga ellentmondásos, önnön múltjával legkevésbé sem szembenéző módján. Példának okáért azt írta, hogy a numerus clausus káros törvény, ami ellen ő mindig is felszólalt – az igazság az, hogy 1920-ban még az egész közéletre kiterjedő numerus nullust követelt.

Hasonló náciellenes fellépés nem mondható el Wassról és Nyirőről. Utóbbiak még a nyilas kormánnyal is szimpatizáltak, Nyirő egyenesen részt vett a nyilas parlamentben is. Azonban nincs alapja az állításnak, hogy köze lett volna Bajcsy-Zsilinszky Endre kivégzéséhez. Tormay nem is reagálhatott a második világháborúra és a zsidóüldözések fokozódására, hiszen 1937-ben meghalt. 

További

hátulütői is vannak annak, ha egységes, kritikátlan nemzeti pantheonba helyezik ezeket a szerzőket.

Milyen közös pont lenne például a Horthy-kori elit felső berkeiben mozgó Tormay és a szociális izgatásért többször a hatóságok látókörébe kerülő Szabó között? Voltaképpen Szabó már Az elsodort faluban is olyan heves társadalmi kritikát fogalmazott meg a magyar szociális viszonyokról, hogy a Népszava is méltató recenziót közölt róla. A két szerző talán egyedül a Habsburg-ellenességben értett volna egyet, ugyanis Tormay Bujdosó könyvében nem csak a zsidókra, a liberálisokra és a szocialistákra szór átkokat, de a Monarchiát és az összeomlás előtti konzervatív elitet egyaránt felelőssé teszi azon politikáért, ami a kommünhöz vezetett. 

A fenti eltérések persze mind láthatatlanok, ha pozitív előjellel ellátott, jobboldali négyesfogatként tekintünk ezekre a szerzőkre. Mit is gondolunk akkor a két háború közötti társadalomról? A dualizmusról vagy Trianonról? A múlt század során tapasztalt antiszemitizmusról vagy a kommün okairól? Esetleg a német megszállásról és a nyilasokról?

A jelek szerint semmit, hiszen akkor nem lenne egyszerre felvállalható négy ennyire eltérő nézeteket valló szerző. A fenti négy szerző

kritikátlan méltatása lehetetlenné teszi koruknak és hibáiknak megértését,

de akár a magyar jobboldal identitásának józan meghatározását. Például azzal kapcsolatban: mit gondolunk a 75 évvel ezelőtt dúló nyilas időszakról. Ha valaki azt károsnak és elfogadhatatlannak tartja, akkor nehéz egy az egyben méltatni Wass és Nyirő életművét. 

Jelen sorok írója nem akarja megmondani, ki kit szeressen a fenti írók közül a mai Magyarországon. Nekem személyesen egyik szerző sem szimpatikus, de ha valaki Wass Albertet akar olvasni, hát tegye.

Viszont helyes lenne, ha a politikusok és a publicisták meghagynák a történelmi szereplők – esetünkben irodalmárok – életútjának feltárását és bemutatását a történészeknek. A történészeknek pedig komoly feladata van: nem a rendszerváltás óta dúló ellentétek, hanem források józan és higgadt olvasata alapján kell bemutatniuk példának okáért a fenti szerzők életútját és eltéréseit, különbözőségeit.
 

Összesen 148 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A német, leszbikus Tormay könyve silány, hazug fércmunka, csak a széljobb rajong érte, ez az ő szintjük, olvassák csak.

Válaszok:
Karvaly | 2019. október 25. 11:52

Érdekes módon itt sem a cikkről, sem Tormayról, hanem magadról mondtál ítéletet.

"Cikkek születnek a zsidók vérében fürdő Wassról. A felhozott pszeudo-történelmi érvek abszurditását mutatja, hogy Wassra úgy hivatkoznak háborús bűnösként, hogy már

történészek és publicisták sora mutatta be eredeti dokumentumok alapján, hogy az állításnak nincsen valóságalapja."

És, az "eredeti dokumentumok" pontosan annyit érnek, mint akik szembeszállnak a haladó demokraták aljasságaival.
Mert ma:
az aljas a jó: a tiszta,
a tiszta, a jó: az aljas
Píszí és Neokhon elvtársék megmondták:
Aki a politikailag korrekttel szembe megy, az nacionalista, rasszista, fasiszta.
És ha a politikailag korrekt azt mondja, Wass Albert náci volt, akkor náci volt.

Az utolsó előtti bekezdés nem korrekt. Ezekkel az írókkal kapcsolatban nem a szeretés vagy a nem szeretés az elsődleges kérdés (azt majd mindenki eldönti az olvasásuk után), hanem az, hogy valamiért fontos megismerni őket. Kifejezik egy korszak, időszak, társadalom hangulatát, érzéseit, vélekedéseit és vitáit. Az lehet, hogy nélkülük is megérthető az a bizonyos korszak, de az olvasásukkal jobban megérthető. Mert egyik sem olyan, akivel jó, ha egy ma élő ember mindenben azonosul, de mindegyik olyan, akivel van miben azonosulni.

Az író és az írásai egy adott történelmi időbe ágyazottak, arra reflektálnak. Szabó, Tormay és Wass (Nyírőt nem igazán ismerem) pedig kifejezetten politikus írók, ezért szerintem nem lehet őket csupán irodalomként olvasni. Éppen ezért azzal lényegében egyetértek, hogy a személyüket és az írásaikat "korba ágyazva szabad megítélni s nem utólagos sérelmek alapján". Nem is annyira 'megítélni', mint inkább megérteni.

Azt persze megértem, hogy egy ma élő zsidó (vagy kettős) identitású értelmiségi nagyon érzékenyen reagál arra, hogyan írtak a nevezettek a zsidókról. Mert egyszerűen nem tudna másképp tenni. Csak azt nem értem, hogy nem érti, ha pl. egy korabeli erdélyi magyar értelmiségi pedig mindent azon a szorongáson keresztül érzékelt akkor, hogy mi lesz az ő sorsuk a háború utáni Erdélyben.

Az is kérdés, helytálló-e nyilas "időszakról" beszélni, hiszen legfeljebb is fél évről van szó, az ország nagy területein pedig még ennyiről sem.

Tormayékat bizony tanítani kellene a középiskolákban, egyetemeken.
és a többieket, különben nem értheted meg a kort, amelyben ha valaki azt mondta: antiszemita vagyok, AKKOR, AZ, mit jelentett?
Többnyire azt, hogy hétvégente zsidó barátokkal, ismerősökkel trécselt, kártyázott, mulatott, töltötte az idejét.
És mindannyian kitűnően érezték magukat.

Egy kis összehasonlítás:
1. §. Meg kell semmisíteni a könyvnyomdák, könykiadó vállalatok, könyvkereskedők, köz- és kölcsönkönyvtárak, iskolai könyvtárak, valamint magánszemélyek birtokában levő minden fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtóterméket (könyv, folyóirat, napilap, hirdetmény, röplap, képes ábrázolat stb.), tekintet nélkül arra, hogy az a magyar vagy más nyelven jelent meg. (Az 530/1945. M. E. számú rendelet eleje)

A rendelet mellékletében 2,686 címet sorol fel, amelyeket eszerint meg kellett semmisíteni. És a kommunisták akkor még be se rendeződtek.

Ezzel szemben a Wikipédia „Könyvégetés” cikkéből (2012. december 15-én):
„A modern korokban is történtek könyvégetések, ezek közül az egyik legismertebb a náci könyvégetés, amely Joseph Goebbels parancsára történt, és ezen könyvégetés során közel 20–25 ezer könyvet pusztítottak el.”

Ezek szerint, ha egy viszonylag alacsony példányszámot veszünk alapul, mondjuk 1,000 példányt címenként, akkor maximum 25 címet semmisítettek meg a nácik. Mi ez a kommunisták által megsemmisített, bezúzott, betiltott, papírhiány miatt elutasított, így napvilágot sohase látott könyvek számához képest?

"Szabad szerkesztésű" - írod. Csak nem az a baj, hogy azt sem cenzúrázhatod? Így kibukhat az igazság.

Hazudozás az egész világ előtt? Erre rossz porond a Wiki. Szerinted a szabad világot azért találták ki, hogy ott hazudhassanak a hazudósok?

Megnéztem, a mai dátummal is ugyanaz az adat szerepel a Wiki szócikkében. Hét évvel később. Úgy látszik mindenki hülyébb nálad, hogy hagyja.

Szamuely Tibor, Vörös Újság, 1919. február 11.:
„Mindenütt szaladgálnak, ágálnak az ellenforradalmárok, üssétek le őket! Üssétek agyon ott, ahol találjátok őket! Ha csak egy órára is sikerül felülkerekedni az ellenforradalomnak, nem lesz kíméletes egyetlen proletárral sem. Mielőtt vérébe fojtanák a forradalmat, fojtsátok őket a vérükbe!”

Nem kéne Szamuelyt is irodalmilag értékelni?

Ha Tormay és Deák ugyanarra a konklúzióra jutott, Tormay kortársként, Deák történészként, akkor miért csak Tormay antiszemita?
“Túlzás nélkül állítható, hogy zsidó származású politikai személyiségek döntő szerepet játszottak a huszadik századi Magyarországon.
... A zsidók a politikai hatalom majdnem teljes monopóliumát élvezték Magyarországon az 1919-es Tanácsköztársaság 133 napja alatt, aztán újra, durván 1947 és 1953 között, valamint újfent 1955 és 1956 ősze között. Mert sehol másutt Európában a zsidó származásúak nem viseltek ilyen nagy számban, ilyen hosszantartó diktatórikus hatalmat. Világos, hogy Magyarország különleges helyzetben volt.”

Idézet István Deák (Columbia University) esszéjéből: Jews and Communism: The Hungarian Case (A zsidók és a kommunizmus: a magyar eset), in Dark Times, Dire Decisions, Jews and Communism, (Sötét idők, végzetes döntések, a zsidók és a kommunizmus) Oxford University Press, 2004, 38.old.

Hiszékeny az, aki nem talált más számot és forrást, mégis állít/tagad valamit.

A dátum nem a Wikié, hanem a tied, amikor megnézted. Ezt négyévesen tudják. Te miért nem?

Egy kicsit mások az időhatárok.
A kártya, az tartott cca 22-23 évig, ezt szorozd be 52 héttel.
A bevagonírozás pedig tartott 2×4 hétig, sajnos, így hozta a történelem, és nem a magyar hozta így.

Miért rontod erőszakosan az amúgy is csapnivaló magyarországi szövegértési átlagot?
A szövegen a két dátum közötti évek során senki se változtatott, pedig ott volt 7 milliárd ember szeme előtt.

Normális ember nem másokat hibáztat, hanem maga hoz fel forrás(oka)t az általa tartott helyes válaszra.
Ez neked több bejegyzésed óta sem sikerült. Ergo....

Forrásaidat még velünk se közölted itt. Gyanús, hogy nem is léteznek. Ami létezik tehát az az agyatlanság fényessége.

Magadon se tudsz. Pedig az élethossziglani hülyüléssel kéne valamit csinálni.

Mert nem tudok jobb forrásról. Te viszont tudsz, mert csak akkor bírálhatod felül a közöltet. Hol van?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés