John Bercow úgy ízlelgette ma a felháborodott toryk dühét, mintha az a legjobb bor volna.
„Világos, hogy imádja ezeket a pillanatokat. Valószínűleg ezért is húzza el őket ennyire. Olyan ez, mintha az X-Faktor mindent eldöntő pillanatát nézné az ember: Simon Cowell mindenkit megvárat, a stúdió lélegzetvisszafojtva várja a döntést, a versenyzők homlokán jéghideg izzadság gyöngyözik – és aztán közönyösen kihirdeti a verdiktet, a rajongók felrobbannak, miközben ő hátradőlve szemléli királyságát elégedett macskaarccal.
Ma Bercow hat teljes percig váratta az alsóházat, mire végre bejelentette, hogy nem, ez alkalommal nem fogja engedélyezni a szavazást (»az úgynevezett 'same question convention' miatt, amely 1604-ből ered«). A méltatlankodó toryk nem tudták ezt mire vélni. [...]
De Bercow úgy ízlelgette a dühüket, mintha az a legjobb bor volna. Megrázogatta a pohárban, megszagolta a pazar bukét és olyan örömmel kortyolgatta, mint egy sommelier. Az ok, mondta, hogy pontosan ilyen indokkal elutasította a szavazást Theresa May megállapodásáról – és cserébe köszönőlevelet kapott, méghozzá nem mástól, mint Jacob Rees-Moggtól. Az ellenzék nagyobb, a toryk inkább kisebb örömére Bercow még idézett is ebből a levélből Rees-Mogg füle hallatára.
Az ember elemében volt. Dorombolt. Tollászkodott. Megmagyarázhatatlan módon még Willie Whitelawt és Tony Bennt is utánozta (»Ahogy e ház egy igen hosszú ideig szolgáló tagja mondta: Nem személyiségekről, hanem elvekről van szó«). És, mint mindig, a stílusa hamisítatlan Dickens volt: dagályos bőbeszédűség, nagyképű bombasztikusság. Néha azon gondolkodom, vajon otthon is így beszél-e. »Kedvesem, bátorkodhatlak-e megkérni, hogy kegyeskedj nekem juttatni azt a vegyületet, amit a tudományos érzékenységűek nátrium-kloridként ismernek?«”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Franciaország és Nagy-Britannia is a kardcsörtetők között volt az elmúlt években. A NATO-hadgyakorlatok viszont szomorú valóságot tükröznek.
Al Carns szerint „a háború árnyéka kopogtat Európa ajtaján”.
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
