Az én '56-om

2019. október 21. 21:12

Pindroch Tamás | Szalai Laura
Mandiner
Van, akinek Bartók II. zongoraversenyét, másnak egy állatorvostan-hallgató bátorságát vagy éppen a női szolidaritás politikai hatalmát jelenti 1956. Közismert művészek, írók, egyetemi tanárok meséltek lapunknak az október 23-ai forradalomhoz kapcsolódó személyes élményeikről.

Békés Márton
Politológus, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a Kommentár főszerkesztője

1956. október 23. estéjétől november 4. hajnaláig a magyar nép kéthétnyi szabadságot és függetlenséget harcolt ki magának, önerőből. Hazaszeretetből és az önrendelkezés iránti vágyból vették fel a harcot a világ akkori legnagyobb szárazföldi hadseregével szemben. A magyarság megértette, hogy szovjet megszállás nélkül nincs kommunista diktatúra, és fordítva.  A megszállók kiűzése és a politikai önrendelkezés bevezetése ezért ugyanaz a harc volt. A harcok elülte után azonnal láthatóvá vált a nemzeti önrendelkezés szerkezete: nemzetőrség, nemzeti és forradalmi bizottságok, munkástanácsok, újságok. Ezek a forradalom leverése után még majd két hónapig ébren tartották a lángot. 1957 elejétől az 1963-as  – részleges – amnesztiáig minden egyes szabad napért fél év megtorlással kellett fizetni. A forradalom és szabadságharc az 1989-es rendszerváltoztatás előképe, legitimációs alapja és lelki aranytartaléka lett. 1956 ma is segítségül szolgál annak felismeréséhez, hogy a nemzeti szuverenitás és a demokrácia együtt jár, az egyikért folytatott küzdelem természetes módon segíti a másik kiharcolását.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés