BKV: Karácsony valótlanságokat mondott a 3-as metróval kapcsolatban

2019. október 9. 16:20
Az M3-as metróvonal kocsijaival kapcsolatos tenderkiírás mindig is felújításról szólt – közölte a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt szerdai nyilatkozata a 3-as metró kocsijaival kapcsolatban „felháborító valótlanságokat tartalmaz, mely nem csak tájékozatlanságról árulkodik, hanem félrevezető és megtévesztő is” – közölte a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Bolla Tibor az index.hu-n megjelent Karácsony Gergely-interjúra reagált, amelyben az ellenzéki politikus arról beszélt: Tarlós István főpolgármestersége idején zajlott a 3-as metró kocsijainak beszerzése, amely az „utóbbi évek legsúlyosabb korrupciós botránya”. Új metrókocsikra írtak ki közbeszerzést, majd maga Tarlós István ismerte el, hogy ezek nem is új metrókocsik. Az oroszok pedig közben vámmentesen behoztak 69 milliárd értékben metrókocsikat – fejtette ki Karácsony Gergely, hozzátéve: „ezért tucatnyi embernek kéne börtönbe mennie”.

A BKV elnök-vezérigazgatója közleményében azt írta: a „teljességgel alaptalan” nyilatkozattal szemben az igazság az – ahogy azt az „M3 metróvonalát kiszolgáló metrókocsik korszerűsítéssel egybekötött felújítására és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítása” című 2015-ös pályázatnak már csak a címe is tartalmazza –, hogy a tenderkiírás mindig is felújításról szólt.

A BKV a pályázatot nyilvános nemzetközi tender keretében, átlátható módon, a munkát határidőre befejezve, több száz munkavállalója szakszerű közreműködésével bonyolította le – hangsúlyozta Bolla Tibor.

Mindezek alapján a BKV munkavállalói számára „határozottan sértőek” a cikkben leírtak – fogalmazott a cég vezetője, hozzátéve: tekintettel arra, hogy az interjúban megjelent állítások „rágalmazó és becsületsértő” jellegűek, megfontolják a megfelelő jogi lépések megtételét.

(MTI)

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Ez a Kari Geri is már mindenhez ért."

Nem véletlen, hogy a felső végzettségűek támogatják nagyobb mértékben, és fej-fej mellett áll í támogatottsága Tarlóssal szemben. Legalább is a Pulicius legújabb felmérése szerint.
https://nepszava.hu/3053029_pu..

Karácsony dala (Bródy szerzeményét idézve)
„Ez a kis mutyi senkinek sem fáj, kihagyni lenne kár; Csak neked mondom el, mer' lesz itt egy olyan tender, ahol majd én osztok lapot...”
https://www.youtube.com/watch?..

Mi mást lehet várni ettől a nagybetűs Karácsonytól. Vagy tájékozatlan és buta, vagy hazudik.
Várom a karácsonyt, de majd, ha eljön az ideje, decemberben. Október 13-án Isten őrizzen meg tőle.

Ha veszít ( valszeg fog) Zuglóban nem mehet vissza, max a Csavar ássák el helyette. Gergő, aki alkalmatlan Gergelynek, a semmibe zuhan . Egyébként roppant tájékozatlan földrajzból:-) nekem videkinek, aki csak az m1-bol tájékozódik és internet sincs, kifejezetten vicces:-) tudom, hogY hol van Csepel, a Városliget és mi Törökország fővárosa:-) mindezt vidékről tudom:-)))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés