Trumpra lőnek, Biden eshet el

2019. október 7. 9:19

Dobozi István
Népszava
Az impeachment veszélyes, kétélű fegyver.

„Trump Biden-stratégiája máris működni látszik, mivel egyre több tekintélyes, Biden-ellenesnek legkevésbé sem mondható amerikai médiaorgánum, köztük a Washington Post és a The Hill tár fel eddig kevéssé ismert információkat Hunter Biden fölöttébb jövedelmező ukrajnai üzleti tevékenységéről és alelnök apja ezzel kapcsolatos segítő háttérszerepéről. A tényfeltáró sajtóvizsgálat még az elején jár, de máris több kérdést vet fel. Például azt, hogy miképpen lett az energiaszektorban semmilyen szakértelemmel nem rendelkező Hunter Biden az ukrán földgázkitermelésre szakosodott Burisma Holdings igazgatótanácsának tagja 2014-ben, hetekkel azután, hogy Barack Obama Joe Biden alelnököt bízta meg az amerikai-ukrán kapcsolatok fehér házi felügyeletével. Kijevben ekkortájt már hatósági vizsgálatok folytak a Burisma ellen pénzmosás és más súlyos vétségek gyanújával. Joe Biden miért távolíttatta el Viktor Shokin ukrán főügyészt, aki a Burismánál zajló korrupciós vizsgálatot felügyelte, amikor Hunter Biden már a cég szolgálatában volt? Biden korábban nyilvánosan – szinte dicsekedve – közölte, hogy egymilliárd dolláros amerikai kölcsöngarancia felmondásának kilátásba helyezésével személyesen kényszerítette ki Shokin menesztését Petro Porosenko ukrán elnöknél. Egyik friss nyilatkozatában az ex-főügyész a leváltásáért egyértelműen Joe Bident hibáztatja a Burisma-vizsgálattal összefüggésben. 

Ha későbbi vizsgálatok netán felmentenék is Joe Bident a nepotizmus és a korrupció vádja alól, a fia ukrajnai üzleti tevékenységével kapcsolatos érdekkonfliktus látszata és politikai sebe akkor sem tűnne el. Nagyon rosszkor jött mindez Bidennek, a demokrata elnökjelölt-aspiránsok eddigi éllovasának. (Washingtonban már vannak olyan vélemények, hogy az „Ukrainegate” Biden politikai karrierjének végét jelentheti.) Nem csoda, hogy fő vetélytársa, Elizabeth Warren massachusettsi szenátor máris a sarkára lépett a közvélemény-kutatásokban, s úgy tűnik, csak hetek-hónapok kérdése, mikor veszi át tőle végleg a vezetést. 

Az impeachment veszélyes, kétélű fegyver. Lehet, hogy a képviselőházi demokraták Trumpra lőnek, de Bident találják el?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Joe Biden fiának "az ukrajnai üzleti tevékenységével kapcsolatos érdekkonfliktus látszata és politikai sebe akkor sem tűnne el"
Népszava módra
"látszata" - érted?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés