Továbbra is Johnsonék a legnépszerűbbek az Egyesült Királyságban

2019. szeptember 22. 9:46
15%-kal többen voksolnának rájuk, mint a Munkáspártra.

15 százalékpontos előnyt jelez a Boris Johnson vezette toryknak egy friss brit közvélemény-kutatás. A megkérdezettek 37%-a voksolna a konzervatívokra egy esetleges előrehozott választáson, míg a Munkáspárt csak a szavazatok 22%-ára számíthatna. 

Rázós heteken van túl Johnson és pártja: előbb húsz képviselő hagyta ott a parlamenti frakciót, a brit legfelsőbb bíróság pedig a jövő héten dönt arról, hogy valóban alkotmányellenes volt-e a parlament működésének felfüggesztése. Johnson kritikusai azzal vádolják a miniszterelnököt, hogy csak azért küldte szabadságra a képviselőket, hogy elkerülje a további vitát a brexitről. 

Habár a brit parlament elfogadott egy olyan törvényt, ami megtiltaná a megállapodás nélküli kilépést az Európai Unióból, Johnson kijelentette: nem fogja a határidő meghosszabbítását kérni az európai politikusoktól, ha október 31-ig nem sikerül megállapodást kötni az Egyesült Királyság kilépéséről. 

Elképzelhető, hogy október 14-e, a parlament első ülésnapja után is folytatódnak a csatározások, sőt, az is, hogy Johnson akár törvényellenesen is kivezeti az Egyesült Királyságot az Unióból – megállapodás nélkül. 

A felmérés tanúsága szerint legutóbbi parlamenti manőverei nem csökkentették Johnson szavazóbázisát. A konzervatív párt szavazói között sokan szavazatak a kilépésre 2016-ban. 

A Munkáspárt ügyén az sem segít, hogy a párt aktivista szárnya egyértelműen Tom Watson, a párt egyik első emberének eltávolítása mellett foglalt állást a brightoni pártkonferencián. 

A nyitóképen: Boris Johnson és Jean-Claude Juncker Luxemburgban. (MTI/EPA/Julian Warnard)

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez a 22-es csapdája.

Van egy érvényes népszavazás és képviselőházi döntés a kilépésről,amely alapján a kormány bejelentette a kilépés szándékot.
Készült egy megállapodás, amelyet a képviselőház nem akar elfogadni.
A képviselőház hozott egy jogszabályt, mely szerint megállapodás nélkül nem lehet kilépni.
Az EU szabálya szerint - amely felülírja a képviselőház által hozott jogszabályt - amennyiben október 31.-ig nincs elfogadott megállapodás akkor az Egyesült Királyság megállapodás nélkül távozik.

Így szerintem, téves az az állítás; " Johnson akár törvényellenesen is kivezeti az Egyesült Királyságot az Unióból". Szerintem amennyiben megállapodás nélkül lépnek ki, ez nem Johnson "sara", hanem a képviselőké, akik színházat csináltak a kilépésből. A népszavazás eredményével nem akarnak szembe menni, ezért türköket keresnek, hogy a regnáló kormány vigye el a balhét, ha lesz ilyen.
Igazi balliberális stílus.

A gond az Ír--Észak-Ír határ átjárhatósága. Az Unió nem engedhet abból, hogy egy tagállam és egy külső ország között fizikai határnak kell legyen. Ez a vámunió alapja.

A két országnak ( meg talán még Izlandnak?) egy rakás megállapodása van az Unióval, hogy használhassák a közös piacot, meg még Schengent is, sok szabályozást átvesznek és Norvégia például konkrétan hozzájárul az uniós költségvetéshez ( a Norvég Alap..)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés