Kollégái dicsérték, véleményük szerint jó végrehajtó hivatalnok volt. A lap által megszólaltatott forrás szerint Szmolenkov néha a puszta érdeklődésen túlmutató, túlzott kíváncsiságot tanúsított, de sokévi közös munka után kollégái a bizalmas beszélgetések során meglehetősen őszintén nyilatkozhattak.
A Vedomosztyinak egy másik, szintén a neve elhallgatása mellett nyilatkozó személy azt állította, hogy Szmolenkovnak nem volt információja arról, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba. A CIA számára azonban értékes volt, mint egy olyan együttműködő személy, aki az orosz elnöki hivatalban dolgozik és aki azt mondja, amit hallani szeretnének.
Az amerikai médiában hétfőn jelentek meg az első állítások arról, hogy a CIA 2017-ben kimenekített Oroszországból egy rendkívül fontos informátort, aki egyebek között arról szolgáltatott értesüléseket, hogy az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozást személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte el. A Kommerszant című lap azt írta, hogy az illető Oleg Szmolenkov volt orosz diplomata és a moszkvai elnöki hivatal volt munkatársa volt, aki 2017 nyarán a montenegrói nyaralása során eltűnt el, majd 2018-ban letelepedett az Egyesült Államokban, a Virginia állambeli Staffordban.