Kimenekíthettek országából egy orosz CIA-ügynököt 2017-ben

2019. szeptember 10. 9:23
A volt ügynök valahol Washington környékén lakik, az amerikai kormány védelmét élvezi, és a saját neve alatt él.

Kimenekítették 2017-ben Oroszországból az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy orosz ügynökét, aki most Washington környékén él, az amerikai kormány védelmét élvezve – jelentette hétfő éjjel a The New York Times című lap és az NBC televízió.

A The New York Times honlapján meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: az ügynököt évtizedekkel ezelőtt szervezték be Moszkvában. Az orosz kormányzat középvezetője volt, és miután gyorsan haladt előre a ranglétrán, befolyásos pozícióra tett szert, ezért hozzáfért a Kreml titkosított dokumentumaihoz is.

Az ügynök nem tartozott Vlagyimir Putyin orosz elnök belső köréhez, de rendszeresen találkozott vele, és bejárása volt a Kreml legfőbb döntéshozóihoz is – írta a lap, de az ügynök nevét és tartózkodási helyét nem közölte.

Orosz beavatkozás

Az amerikai kormány a sajtóértesülések szerint neki köszönhetően szerzett tudomást Moszkva feltételezett szándékáról és kísérleteiről a 2016-os amerikai választási folyamat befolyásolására, és ő tájékoztatta Washingtont úgy, hogy a beavatkozást maga Putyin döntötte el és irányította.

A The New York Times szerint az illető az amerikai hírszerzés legértékesebb forrása volt. Amikor azonban 2016-ban az amerikai hírszerzők szembesültek az orosz beavatkozási kísérletek komolyságával, úgy gondolták, hogy az ügynök biztonsága veszélybe került, ezért megpróbálták kimenekíteni Oroszországból. Ő azonban, családi okokra hivatkozva, visszautasította ezt. A The New York Times úgy tudja: a CIA akkori igazgatója, John Brennan az elnökválasztás utáni hatalomátadás időszakában nem tájékoztatta Donald Trumpot az ügyről.

A kormány védelmét élvezi

Az amerikai hírszerzés 2017 első felében ismét azt javasolta az ügynöknek, hogy hagyja el Moszkvát, és akkor már bele is egyezett. „A lépés véget vetett a CIA egyik legfontosabb forrása karrierjének” – állapította meg a lap.

Az NBC televízió hétfő éjjeli híradójában azt jelentette, hogy a volt ügynök valahol Washington környékén él, az amerikai kormány védelmét élvezi, és a saját neve alatt él. A televízió tudósítója felkereste a házát, de alighogy becsöngetett hozzá, az utcán felbukkant két terepjáró, és a belőlük kiszálló két férfi érdeklődött tőle, hogy mi járatban van. Majd közölték az újságíróval: barátai az orosz férfinek, és ők vigyáznak rá.

A CIA orosz ügynökének történetét hétfő délelőtt a CNN hírtelevízió közölte elsőként, ám információit akkor még egyetlen amerikai médium sem vette át. A CNN értesülései szerint 2017-ben Mike Pompeo, a Trump-kormányzat első CIA-igazgatója hozta meg a végső döntést az ügynök kimenekítéséről.

Az amerikai kormány és a hírszerzés egyelőre nem kommentálta az ügyet.

(MTI)

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez a Putyin már megint lebukott. Orbán már többször! :)

"A televízió tudósítója felkereste a házát, de alighogy becsöngetett hozzá, az utcán felbukkant két terepjáró, és a belőlük kiszálló két férfi érdeklődött tőle, hogy mi járatban van. Majd közölték az újságíróval: barátai az orosz férfinek, és ők vigyáznak rá."
Elhiszem.
Frei Tamás esete az orosz bérgyilkosokkal.

Válaszok:
Taksony | 2019. szeptember 10. 9:58

Tehát van egy állítólagos kém aki állít bizonyos politikailag kényes dolgokat amiért kurva sok pénzt kapott, de nem lehet ellenőrizni mert nincs más kém a területen aki megerősíthetné az információit. Most ez a faszi az amerikai állam pénzén, saját nevén egy Washington környéki nagy házban lakik és valakik nagyon vigyáznak rá. A CIA nyilván továbbra is tömi pénzzel. Mindezt bemutatja egy amerikai TV. Nekem valahogy ez a történet nem áll össze. Nem lehet hogy valakinek az USA-ban szüksége lett volna Trump ellen politikai munícióra és ezért kreálták ezt a "kémet"? Így vagy úgy, Trumpot felmentette az erre a célra felállított bizottság, ami nyilván megkapta az anyagot is amit ez a kém szállított Putyin környezetéből személyesen. Ha így van akkor jó sok pénzt költöttek el feleslegesen.

Pontosan. Egy valódi kém nem a saját nevén "bujkál" egy olyan helyen amit egy TV gond nélkül megtalál.

De az is lehet hogy a ruszkik rajta keresztül küldtek egy csomó dezinformációt a debil amerikai hírszerzésnek aki ezért még fizetett is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés