Semjén: a magyar állam célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon

2019. szeptember 6. 19:56
A kormány álláspontja az, hogy a magyar nemzet – ahogy minden nemzet – egyszeri és megismételhetetlen érték.

A magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon, ezek azok a fundamentumok, amelyekre minden más épül – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a III. Budapesti Demográfiai Csúcs zárásán pénteken.

Semjén Zsolt ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy van, ahol vitatják azt a célt, hogy a magyar állam fennmaradjon. Azt mondta: a kormány álláspontja az, hogy a magyar nemzet – ahogy minden nemzet – egyszeri és megismételhetetlen érték. Senki nem adhatja a világnak az értékeknek, azt a gazdagságát, amit a lengyel kultúra, és senki nem adhatja Arany Jánost, Bartók Bélát, „csak mi, magyarok”. Az egyetemes emberiség lenne örökre pótolhatatlanul szegényebb egy sajátos arccal, ha a magyarság eltűnne – hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott: ezért nekünk, magyaroknak elsődleges kötelességünk a magyarságunk megőrzése. Semjén Zsolt egyetemes küldetésnek nevezte a magyar nemzet fennmaradását. A magyar nemzet akkor maradhat fenn, ha magyar emberek „lakják be” az országot – mondta a miniszterelnök-helyettes. Szavai szerint akkor lehetséges, ha nem csupán „országlakosok” lakják az országot, hanem magyar emberek. Ehhez arra van szükség – tette hozzá –, hogy

magyar gyermekek szülessenek, akik magyar kultúrában nőnek fel.

Igen a családokra, nem a migrációra

Mindebből pedig az következik, hogy a kormány elutasítja a migrációt, és támogatja a családokat – közölte. Elvileg migránsokkal lehetne pótolni az ország lakosságát, csak a magyarságot nem lehet ilyen módon pótolni - fűzte hozzá Semjén Zsolt, aki célként jelölte meg, hogy legalább annyi magyar gyermek szülessen, ahány szükséges a magyar nemzet fennmaradásához. De ha ez mégsem volna elég, akkor is csak olyan nem magyarokat lehet beengedni az országba, akik hajlandóak az integrációra és lehetőleg az asszimilációra, és ezt a magyar társadalom is akarja. Ezért kizárólag a magyar nemzet és a magyar nemzet kormánya döntheti el, kiket enged be ebbe az országba – mondta.

Semjén Zsolt beszélt arról is, hogy azokat a családtámogatási lehetőségeket, amelyek nem kötöttek szorosan lakóhelyhez, kiterjesztik a külhoni magyar lakosságra is, ennek jótékony hatása pedig már látszik. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: miután „mi egy keresztény civilizációjú ország” vagyunk, és a józan ész talaján állnak, az alkotmányban rögzítették, hogy a házasság, mint a család alapja, egy férfi és egy nő kapcsolata. Ebből következik az is, hogy minden gyermeknek joga van anyára és apára - mondta.

Hozzátette: annyiban liberálisok, hogy a magánéletében mindenki azt tesz, amit  jónak lát, de ezt ne hívják házasságnak, és ne fogadjanak örökbe gyermeket. 

„Mindenki a szexuális formációjára olyan nevet talál ki, amilyet akar, de ne hívják házasságnak, mert ez egy megszentelt fogalom”

 – jelentette ki Semjén Zsolt, aki arra is kitért, hogy a gyermekek joga az egészséges fejlődéshez erősebb, mint a homoszexuális párok igénye, hogy gyermekük lehessen.

Közölte azt is: amikor a házasság intézményét szimbolikus és anyagi kedvezményekkel támogatja a magyar állam, „nem az állampolgárok szexuális önmegvalósítását finanszírozza”, hanem azt, hogy családban szülessen a gyermek, aki fenntartja a magyar nemzetet, és felnőve dolgozó, adófizető polgárrá válik. A támogatásokat azért nyújtják, mert ez biztosítja a nemzet fennmaradását - mondta Semjén Zsolt.

Kitért arra is, hogy a családtámogatásoknál nem elég az anyagi támogatás, hanem kulcsfontosságú a szellemi segítség is, beleértve a nő, az anyaság méltóságát, és a pro life mozgalmak támogatását. Ha a legkiszolgáltatottabb kisebbség, a magzati korukat élők jogait semmibe lehet venni, akkor onnan már csak egy lépés a gyermekek jogainak semmibe vétele – mondta a KDNP elnöke, aki jelezte: az alkotmány kimondja: a magzati élet emberi élet, és a fogantatásától védett.

(MTI)

 

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés