Magyar Nemzet: Erőtlen volt Karácsony kampánynyitója

2019. szeptember 2. 9:30
A napilap beszámolója szerint a főváros vezetésére aspiráló baloldali jelölt többször zavartnak tűnt, gyakran megakadt beszéde első részében.

Nagyjából ezerfős, döntő többségé­ben az idősebb korosztály képviselőiből álló közönség előtt indította útjára főpolgármester-jelölti kampányát Karácsony Gergely szombaton este a Szabadság téren. Az ellenzéki pártok egy színpaddal és óriáskivetítővel, valamint a jelöltek standjaival várták a szimpatizánsokat.

A rendezvény kezdetekor a napilap beszámolója szerint Karácsony kezében gitárral lépett színpadra, pengetett néhányat – a napilap párhuzamot vélt felfedezni a produkciója és Gyurcsány Ferenc hasonló fellépése között: a DK elnöke pártja egy kongresszusán csapott a húrok közé. A napilap tudósítása szerint amint egyedül maradt az ellenzéki főpolgármester-jelölt, a zavar jelei látszottak rajta, idegesnek tűnt: ahogy írták, a beszéde első részében gyakran megakadt, időnként összekuszálódtak egyes gondolatai, majd a szokásosnál is hosszabb szünetet tartva áttért a Fidesz–KDNP és Tarlós István bírálatára.

Tudósításuk szerint Karácsony legfontosabb politikai üzenete az volt, hogy visszaszerzik a főváros „pénzét és önbecsülését”, majd egy szolidáris és zöld várost építenek. „Én is egy budapesti vagyok, egy közületek” – mondta Karácsony John F. Kennedy híres berlini beszédére utalva, ami akkor azt szimbolizálta, hogy az elnök hitet tesz a város szabadsága mellett. Szerinte „a Fidesz uralmából 42 nap maradt”.

MTI Fotó

Karácsony Gergely arról is beszélt a napilap cikke szerint, hogy 25 év múlva lesz annyi idős, mint most Tarlós István, ő viszont akkor már nem politizálni akar, hanem az unokáinak mesélni arról, hogy hogyan csináltak „egy befogadó, békés várost”. A hangzatos ígéretek sem maradtak el a beszédből a napilap szerint: „Az én városomban, amíg nincs minden kerületben egy CT, addig nem épül új stadion”. Beszéde végén bemutatta a 23 kerület polgármesterjelöltjeit.

Külföldi vendége is volt a rendezvénynek, Ekrem Imamoglu videóüzenetet küldött az ellenzéki eseményre. Az isztambuli főpolgármesterrel nemrég találkozott Karácsony, s a napilap szerint kommunikációs fogásokat is hozott magával a magyar politikus: ugyanis Imam­oglu a politikai ellenfelét életkorával támadta, ami – ahogy ez fentebb olvasható – szintén jelen volt a szombati rendezvényen.

A közönséggel kapcsolatban a cikk megjegyezte,  hogy az alkalmanként rázendített az ellenzéki tüntetéseken megszokott szidalmakra, „nem igazán szalonképes stílusban”. Akiket a lap munkatársa megkérdezett, azok úgy feleltek: jól érezték magukat a rendezvényen, és szerintük Tarlósnak mennie kell.

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Fegyenc, Vágó István, Karácsony: egy igazi / nem rock... / "banda"...

„a Fidesz uralmából 42 nap maradt”

Nem várt helyről kapott felminősítést Magyarország
https://www.portfolio.hu/gazda..

"Karácsony Gergely arról is beszélt a napilap cikke szerint, hogy 25 év múlva lesz annyi idős, mint most Tarlós István, ő viszont akkor már nem politizálni akar, hanem az unokáinak mesélni arról, hogy" hányszor bukott meg a működés és választás során.

Hát peeeeeersze,
– hogy "erőtlen a kampánynyitó",
– hogy Karácsonyon "a zavar jelei látszottak",
– hogy "idegesnek tűnt"
– hogy gyakran megakadt,
– hogy "összekuszálódtak egyes gondolatai",
– hogy "a szokásosnál is hosszabb szünetet tartott".

Egyébként pedig (videó is):
https://merce.hu/2019/08/31/ka..

Válaszok:
kalotaszeg | 2019. szeptember 2. 11:42

Ha nem vakított volna el az ellenszenv,
akkor láttál is volna...

Hát peersze...
ha a magának nagy tekintélyt szerzett lazsu nick állítja
az ő 69. hozzászólásában...
(:–)))))))))

– írja egy lelkes valósághajlító...
(:–)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés