ITM: Nem lesznek egyetembezárások

2019. szeptember 2. 19:33
A tárca sajtóértesülésekre hivatkozva azt közölte: sem egyetemi összevonások, sem intézményi bezárások nem szerepelnek a terveik között.

A kormány felsőoktatást érintő tervei megtalálhatók a kormányzati honlapon elérhető felsőoktatási stratégiában, amelyben egyetemi összevonások, intézményi bezárások nem szerepelnek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn. A tárca azután küldött közleményt az MTI-hez, hogy a 24.hu hírportál egyetemi forrásaira hivatkozva arról írt, ismét előkerülhet a budapesti egyetemek összevonásának terve. A portál információi szerint már értesítették az elképzelésről az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kari vezetőit, és az új egyetem, a Budapest University vezetője az ELTE rektora lenne.

A minisztérium közleményében rögzítette: a kormány célja változatlanul a magyar gazdaság versenyképességének növelése, aminek egyik eszköze a felsőoktatás teljesítményének erősítése. Ezt segítheti elő a magyar felsőoktatás bekapcsolódása az európai kutatási és innovációs térbe, amihez elengedhetetlen az együttműködés a hazai és nemzetközi egyetemek között. Jelenleg ennek kidolgozása van folyamatban – írták.

Az ELTE az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: sem a fenntartóval, sem más egyetemekkel nem folytatnak tárgyalásokat egyes budapesti egyetemek összevonásáról. A kormányzat részéről nem érkezett ezzel kapcsolatban megfogalmazott igény, és az ELTE rektora, Borhy László akadémikus részére sem érkezett felkérés – közölték, kiemelve: a sajtóban megjelent állításokat nem tudják kommentálni. Megjegyezték: az ELTE mint Magyarország egyik meghatározó felsőoktatási intézménye elkötelezett a hazai felsőoktatás hatékonysága, minőségének és nemzetközi pozíciójának javítása iránt, ezért folyamatosan építi kapcsolatait és keresi az együttműködési lehetőségeket budapesti és más hazai, valamint külföldi egyetemekkel.

(MTI)

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés