Merkel: Távol még a menekültügyi rendszer fenntartható és igazságos megoldása

2019. augusztus 29. 15:40
A német kancellár örül, hogy a bizottság új elnöke „felvette a listájára” a menekültügyi rendszer ügyét. Angela Merkel Berlinben fogadta a görög miniszterelnököt.

Továbbra is távol van a fenntartható és igazságos megoldás az Európai Unió menekültügyi rendszerének megújítása ügyében – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

A kancellár kiemelte: örömmel fogadta, hogy az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen „felvette a listájára” a menekültügyi rendszer ügyét, amely huzamosabb ideig foglalkoztatja majd még az EU közösségét.

Kiriákosz Micotakisz elfogadhatatlannak nevezte, hogy a menedékkérők befogadásának terhét azokra az országokra helyezik, ahol megérkeznek az EU területére. 

Az úgynevezett dublini – EU-s menekültügyi – rendszer ügyében „Európának szolidaritást kell tanúsítania, egyszerűen nem lehet, hogy vannak országok, amelyek hasznot húznak a(z állandó belső határellenőrzés nélküli) schengeni övezetből, és a másik oldalon elzárkóznak attól, hogy akár csak egy kicsit kivegyék a részüket ennek a problémának a megoldásából” – mondta a görög kormányfő.

Angela Merkel hozzátette: a feladatok tagállamok közötti elosztását illetően teljes mértékben egyetért Kiriákosz Micotákisszal, úgy véli, hogy tovább kell tárgyalni, és az eddigieknél „jobb eredményeket” kell elérni.

A német kancellár üdvözölte azt is, hogy a júliusban hivatalba lépett Micotákisz-kormány törekszik az EU-Törökország menekültügyi megállapodás végrehajtásának további előmozdítására. Hozzátette, hogy Berlin az ankarai vezetéssel is rendszeresen egyeztet arról, hogy milyen segítségre van szüksége, „hiszen Törökország igazán nagyon-nagyon sok menekültet fogadott be”.

A görög miniszterelnök kifejtette, hogy kormánya a menedékkérelmi eljárások felgyorsítására és a menedékkérők elhelyezési körülményeinek javítására is törekszik, az ország határának védelmében pedig számít Németország támogatására. Kiemelte, hogy Görögország határa az EU külső határa, amelynek védelmében „együtt kell működni”

Aláhúzta, hogy a menekültügy „nagy kihívás, a következő, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság számára is”. Görögország és Németország ezen a területen is együttműködést tervez, azzal a céllal, hogy egységes szabályok legyenek az egész EU-ban – mondta.

Kiriákosz Micotákisz a görögországi államadósság-válság kezelésével kapcsolatban hangoztatta: az a célja, hogy hazája az általa vezetett kormány munkája végén hagyja maga mögött végleg a válságot.

Az adósság törlesztésére vonatkozó kérdésekre leszögezte, hogy mindenképpen teljesítik a 2019-re és 2020-ra tett költségvetési és államháztartási vállalásokat. Az a legfontosabb, hogy Görögország visszaszerezze a bizalmat és a hitelességet, ezért reformok és beruházások révén minél inkább ösztönözni kell a gazdasági növekedést, mert minél erősebb a gazdaság, annál könnyebb az államadósság csökkentése.

Ennek érdekében át kell alakítani a téma megközelítését, el kell érni, hogy Görögország gazdasági, pénzügyi értelemben ne problémaként jelenjék meg, hanem megbízható országként és komoly üzleti lehetőségeket kínáló, vonzó beruházási célpontként – fejtette ki a görög kormányfő.

Aláhúzta, hogy az EU-s elvárásoknál jóval nagyobbra törő reformokra készülnek, és ehhez is kérik Németország támogatását. Az együttműködés része az a 2020 elejére tervezett közös, görög-német üzleti fórum is, amelyen a görögországi beruházási, befektetési lehetőségekről lesz szó, legfőképpen a klímavédelemmel és a megújuló erőforrásokkal összefüggésben – mondta Kiriákosz Micotákisz.

(MTI)

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Dublin összefügg Schengennel. A külső határt érdemes erősen védeni különben az első àllamot terheli a sok kamu kérelem.

Téves elképzelés pénzt adni a négereknek. Ha el is jut hozzà, azonnal befizeti az embercsempésznek hogy elvigye oda ahol ilyen lazán osztogatják a pénzt.

Én most Észak-Olaszorszàgban láttam rengeteg négert. Délután a forróságban lődörögnek a városban, bringáznak. Az őslakosok sziesztàznak inkàbb. Pàr néger sepreget, virágot locsol. De a zöm lődörög. A strandokat próbàljàk óvni a négerektől, mert molesztàljàk a strandolókat a bóvli cuccaikkal.

Nincs távol egyáltalán. Be kell tartani az 1951-es Genfi Menekültügyi Komvenciót az utolsó betűig, és kész.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés