Az ellenzéki polgármesterjelölt a magyarokat állítaná meg Sopronban

2019. augusztus 28. 08:36

Dr. Varga Norbert a belső migráció megállításának szükségességéről beszélt keddi Facebook-posztjában.

2019. augusztus 28. 08:36

Közösségi felületén második programpontját ismertette az ellenzéki pártok támogatásával induló jelölt (akiről megírtuk, hogy korábban éppen a pártok befolyása ellen küzdött). Bejegyzésében arról írt, hogy a „nyugati határszélen elhelyezkedő városunkat” nem elsősorban a külső, hanem „a belülről ide áramló belső migráció terheli meg jelentős mértékben”.

Mint írja, egyes „becslések szerint” Sopronban „jelenleg több mint százezren élnek”. Ennek bizonyítékaként szerinte elég csak „a napi szinten ellehetetlenülő közlekedésre gondolnunk”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el

Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el
Tovább a cikkhezchevron

Úgy véli, nem lehet „úgy felelős döntéseket hozni egy településen, ha nem tudjuk, mennyien élnek ott valójában. A magyar jogszabályok minden magyar állampolgárt köteleznek arra, hogy amennyiben 3 hónapnál hosszabb ideig tartózkodik életvitelszerűen egy településen, akkor ott (köznyelvi használatban ideiglenes) lakcímet kell létesítenie”

Végezetül kijelenti: „Tisztázzuk végre ezt a problémát! Mi tudjuk, mit kell tennünk, megadjuk a válaszokat és megállítjuk a rejtett migrációt!”

A teljes poszt:

Frissítés: szerda reggel jutott tudomásunkra, hogy kedden két kelet-magyarországi polgármestert fogadott irodájában a belső migrációt megállítani szándékozó polgármesterjelölt. A találkozó végén közös videó is készült:

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. augusztus 28. 14:12
Szín Patikus arc
Válasz erre
7
10
Korrupt Kornél
2019. augusztus 28. 10:02
újabb böszme a láthatáron.
Válasz erre
7
0
Tapeino
2019. augusztus 28. 10:01
A negyedik polgár mester nem ért oda, ő Italos Béla lett volna Gecisládácskáról..
Válasz erre
9
0
kunfia
2019. augusztus 28. 08:46
Nem látom a problémát.Ahhoz,hogy a helyi szolgáltatásokat megalapozottan tervezzék,tudni kell,hányan használják.
Válasz erre
8
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!