Nagycsaládos

Ficsak: Trendivé vált nagycsaládosnak lenni

2019. augusztus 25. 10:56
Évről évre nő a családok anyagi támogatása, emellett társadalmi megbecsültségük is megnőtt – mondta Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója.

Mostanra trendivé vált családosnak, nagycsaládosnak lenni. A fiatalok is egyre inkább családban képzelik el jövőjüket – mondta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Király Nóra azt mondta: amikor 2010-ben a polgári kormányzás folytatódott Magyarországon, látszott, hogy a középpontban a családok állnak, s a fő célkitűzés, hogy minél több gyermek szülessen. Ennek megfelelően évről évre nő a családok anyagi támogatása, emellett társadalmi megbecsültségük is megnőtt.

A Ficsak alapítója elmondta: folyamatos az érdeklődés a februárban bejelentett családvédelmi akcióterv iránt. Júliusi indulása óta „megrohamozták” a kormányablakokat, hitelintézeteket. Augusztus végére 20 ezerre nőtt az érdeklődők száma.

Legtöbben a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását igényelték – közölte Király Nóra, kiemelve: ez Európa-szerte egyedülálló támogatási forma.

Emellett a babaváró támogatás is népszerű. A 10 millió forintos szabad felhasználású hitelt minden fiatal pár igényelheti, aki gyermekkel tervezi a jövőt. Három gyermek születése esetén a hitelt teljes egészében elengedi az állam – hangsúlyozta.

A családvédelmi akcióterv része volt a bölcsődei férőhelybővítés is, ez viszont hosszabb időt vesz igénybe, ezért az átmeneti időre, havi maximum 40 ezer forintig, bölcsődei támogatást igényelhetnek azok, akik helyhiány miatt nem tudják elhelyezni gyermeküket állami bölcsődében – ismertette Király Nóra.

(MTI)

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Majd jönnek a szocialisták, liberálisok és mindent visszavonnak, ahogy ezt tették 2002-2010 között.
Aztán majd kurva országoznak meg patkányoznak.

Aristo írás. Érdemes elolvasni, mert sok mindenre igaz.
https://aristo.pestisracok.hu/..

Inkább mondjál sokkal okosabb támogatást. A faszpéz elsorvasztása, az adóból jóváírható gyerektámogatás vesztesei a cigányok, akiknek pontosan kétszer annyi gyerekük van ma is, mint az ország jövőjét alapozó normális magyaroknak.
Egy kis üdítő eugenika, Bokros barátod diszgenikai szabályozása után épp időben érkezett- barátkozz meg vele...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés