TEK: Terelésekre kell számítani Merkel soproni látogatása miatt

2019. augusztus 18. 11:57
Pintér Sándor belügyminiszter a TEK-et jelölte ki a hétfőn Sopronba érkező német kancellár és delegációjának biztosítására.

Mint írták, Pintér Sándor belügyminiszter a Terrorelhárítási Központot jelölte ki a hétfőn Sopronba érkező Angela Merkel német kancellár és delegációjának biztosítására.

Hozzátették: a nemzetközileg védett személy soproni tartózkodása során a küldöttség mozgásával párhuzamosan - várhatóan 7 és 16 óra között - Sopron Várkerületben, valamint a városba vezető, illetve onnan kivezető útvonalakon időszakos terelésre, forgalomkorlátozásra, illetve lezárásra kerül sor. Az útvonal-korlátozásokat a hatóságok csak a külföldi delegáció biztonságos mozgásához feltétlenül szükséges ideig tartják fenn, így segítve a Sopronban közlekedőket – írták.

A TEK közölte azt is, az esetlegesen előforduló kényelmetlenségek miatt a közlekedők megértését, türelmét kérik és köszönik. Harminc éve, 1989. augusztus 19-én rendezték meg a Fertő-tó mellett az úgynevezett páneurópai pikniket, az ebből az alkalomból ideiglenesen megnyitott osztrák-magyar határon több száz NDK-állampolgár jutott át Ausztriába.

A határnyitás 30. évfordulójáról Angela Merkellel együtt emlékeznek meg hétfőn Sopronban. A német kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ökumenikus istentiszteleten vesz részt és beszédet mond a soproni evangélikus templomban, majd egy ebéd keretében kétoldalú megbeszélést folytatnak.

(MTI)

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Merkel szeret terelni.

Ezt az indulat és stílus nem méltó a Mandihoz.

Tudom, mit hozott, de a stílus akkor is magát a megnyilatkozót minősíti.
Üdv

Szépelgő angolkisasszonynak még nem neveztek (talán, mert nem is vagyok az), a PC-nek én sem vagyok híve (ha olvasott Antigonét, tudhatja), de van egy határ.
Belátom, hogy ez egyénenként különböző lehet, tartalmilag viszont teljesen egyetértek.
P.s: Nyilván jó untermannn lehet, erős egyéniség (gondolom, minden szempontból)

Mi hasznunk volt a határnyitásból? A nyugatiak samesza lettünk, az adósságainkból semmit nem engedtek el, míg a lengyeleknél a felét elengedték.

Elég zavarosra sikeredett. A kommunisták megnyitották a határt, ezért a nyugat a kommunistákat favorizálta az SZDSZ-szel együtt. A kommunisták által felvett adósságunkból sem engedtek el semmit. A kommunisták voltak a privatizációban a nyugat hűséges kiszolgálói. Ma is befogadják az EP-be a totál kommunista, az 56 utáni akasztásokért felelős nagypapa által alapított Apró klán képviselőit.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés