Kereszt és szivárvány

2019. augusztus 15. 7:29

Szalai Attila
Magyar Hírlap
Pál apostol is beszél a köztünk lévő különbségekről, majd kihangsúlyozza, hogy e különbségek senkit ne vezessenek a felsőbbség érzésére.

„A szivárványos lobbi május óta folyamatosan szervezi a lengyel városokban »egyenlőségi« felvonulásait. Legutóbb, augusztus 10-én az ország középső részén, a Mazóviai vajdaságban, a Visztula mentén fekvő, mintegy százhúsz ezres Płock városát boldogították az LMBTQ+-demonstrálók. Tulajdonképpen nem is érdemes tudósítani az ottani eseményekről, hiszen ugyanazokat a jelszavakat olvashattuk a transzparenseken, hallhattuk skandálni, amelyek hasonló megmozdulásokon szerte a világban ismeretesek, így Magyarországon és Lengyelországban is. Amiért mégis megéri a kommentárt az esemény, az egy megindító jelenet. Egyszer csak a felvonulók elé kilépett ugyanis egy Jakub Baryła nevű, tizenöt éves fiú, kezében magasra emelt kereszttel, és úgy próbálta megállítani a menetet.

A gesztus a lengyelek körében egyértelműen egy önkéntes tábori lelkész, Skorupka atya hősi viselkedését idézi fel, amelyre a visztulai csoda néven számontartott, 1920. augusztus 15-én lezajlott varsói csatában került sor. A lengyel–bolsevik háborúban, Nagyboldogasszony napján a csaknem egy hónapja folyamatosan hátráló lengyel hadsereg sikeres ellentámadásba lendült, és – nota bene, többek közt a kommünt már megtapasztalt magyarok lőszerszállítmányainak köszönhetően – Varsó alatt tönkreverte Tuhacsevszkij elbizakodott vörös hordáját, amely a »versailles-i fattyú« Lengyelországot eltiporva Rosa Luxemburg csókjaiért igyekezett volna Berlinbe, s tán meg sem állt volna az Atlanti-óceánig.

A katonák oldalán fegyvert fogott civilek is harcoltak a fővárosért, diákok, középiskolások, cserkészek, papok, mindenki, még a munkások is, akik nem kértek a szovjet paradicsomból. Az ütközet fordulópontján a mindössze huszonhét éves Ignacy Jan Skorupka atya égnek emelt feszülettel öntött lelket a lengyelekbe, és indult meg a »csillagosok«, katonák felé. Perceken belül hősi halált halt, de a roham győzedelmeskedett.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerencsére nincs egyenlőség. Ezt a máskor éppen a "másságért" küzdő liberálisok is sejtik. Különböznek a tehetségeink, a képességeink, az adottságaink. Különböznek a világképeink, a hagyományaink, az értékeink.

Az egyetlen egyenlőség az Isten előtti. Ebben minden teremtmény osztozik.

Köszönöm a véleményt.

Fölöslegesen teszi. A magyar jog előtt megvan az egyenlőségük. Semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri, érheti őket.

Bejegyzett élettársi kapcsolatuk lehet. Hadd kérdezzek vissza. Szaporodhatnak? Vagy már a természet is homofób?

Furcsa, hogy olyan vaskalaposan maradi intézmény, mint a házasság, néha milyen fontos tud lenni egy virtigli haladónak is. A bejegyzett élettársi kapcsolat kevés neki...

A gyermekek örökbefogadása heteroszexuálisként sem könnyű. Én egyetértek azzal, hogy homoszexuális pároknak ez nem lehetséges. Szeressék egymást bátran, nyugodtan, de a természet már csak olyan, hogy gyermeket nem képesek nemzeni.

A család fogalmának felpuhítása viszont klasszikus haladó elképzelés. Egyelőre nálunk sikertelenül. Szerencsére.

Azért ez röhej, hogy még nekünk kell magyarázkodni a buzilobbival szemben, hogy merre hány méter.
Kis torkosok. Nem elég nekik semmi. Ahol már házasodhatnak, ott egyházi, vagyis szentségi házasságot akarnak, és követelik, hogy a katolikus pap adja őket össze. Ha megtagadja tőlük, óriási kampányt indítanak a plébános ellen.

Kár, hogy a kereszt nem az ószövetségi szivárvánnyal van összevetve.
A szövetség jelképével, amit kötött Jahve, Noéval.

Te jó ég, milyen bátor és elszánt ez a 15 éves fiú!
Jakub Baryla minden tiszteletem a tiéd!

Egyszer csak a felvonulók elé kilépett ugyanis egy Jakub Baryła nevű, tizenöt éves fiú, kezében magasra emelt kereszttel, és úgy próbálta megállítani a menetet.

Itt és most, Płockban Jakub Baryłának nem az volt a célja, hogy elsöpörje a teljes szabadosság híveinek hadát, akik nem átallottak szivárványszínű glóriát festeni a Częstochowai Istenanya feje köré,..

„Azért vagyok itt, hogy védelmezzem katolikus hitemet... a Fekete Madonna képmásának meggyalázása volt az, ami olyan cselekvésre késztette, ami reményei szerint elgondolkoztatja az embereket."

És mindezt büntetlenül megtehetik, a mai Lengyelországban.
És még ezt a kamaszfiút vitték el a rendőrök.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés