Indulhat az izraeli választásokon a szélsőjobboldali Zsidó Hatalom

2019. augusztus 14. 20:27
A párt egyebek mellett támogatja a nem zsidók kivándorlásának ösztönzését Izraelből.

A központi választási bizottság engedélyezte a szélsőségesen arabellenes Zsidó Hatalom (Ocma Jehudit) párt indulását a szeptember 17-i izraeli parlamenti választásokon – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. A választási bizottság döntésével több baloldali párt petícióját utasította el, melyek a szélsőségesen jobboldali és arabellenes párt kizárását követelték a szeptemberi választásokon való részvételből. Határozatával a kneszet politikai frakcióinak képviselőiből álló és a legfelsőbb bíróság bírója által vezetett bizottság elfogadta Avicháj Mandelblitt főügyész szakvéleményét, aki ellenezte a párt egészének diszkvalifikálását.

Mandelblitt ugyanakkor a párt két vezetőjének, Baruch Marzelnek és Benci Gopsteinnek az eltiltását javasolta a törvényhozásba jutás lehetőségétől régebbi rasszista kijelentéseik miatt. Számos példát hozott fel, amely szerinte igazolta a szélsőséges rasszizmus vádját. A radikális jobboldali párt kizárására szavaztak a centrista Kék-fehér, a baloldali szociáldemokrata Munkáspárt, a baloldali liberális Merec párt és az arab pártok képviselői, míg a kormányzó jobboldali Likud, az ultraortodox vallásos pártok és más jobboldali pártok képviselői ellenezték távoltartásukat a kneszettől. Avigdor Liberman jobboldali Izrael a Hazánk pártjának képviselői nem szavaztak. Az eltiltást szorgalmazók várhatóan a legfelsőbb bíróságon folytatják harcukat a Zsidó Hatalom párt diszkvalikifikáláért.

A Zsidó Hatalom párt vezetői a néhai a rasszista, arabellenes, és 1990-ben Amerikában agyonlőtt Meir Kahane rabbi tanítványaiként határozzák meg magukat. A párt támogatja a nem zsidók kivándorlásának ösztönzését Izraelből, valamint azoknak a palesztinoknak és izraeli araboknak a kitoloncolását, akik megtagadják az Izrael iránti hűség vállalását. Izrael alaptörvénye szerint három okból lehet kizárni valakit az indulásból a pártok listáján, s ezek egyike a rasszizmusra való felbujtás.

(MTI)

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ugyan miért lenne szélsőjobboldali a Zsidó Hatalom? Egy baloldali, legyen az zsidó, vagy nem zsidó, mindenütt gyökértelen......

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés