Kína szerint belügyekbe avatkozik az ENSZ-főbiztos közleménye

2019. augusztus 13. 19:37

Peking szerint Bachelet „rossz jelzést küld az erőszakos törvénysértőknek”.

Kína kedden visszautasította Michelle Bacheletnek, az ENSZ emberi jogi főbiztosának Hongkonggal kapcsolatban kiadott közleményét, amely szerinte a „belügyeibe való beavatkozással ér fel”, és „rossz jelzést küld az erőszakos törvénysértőknek”. Bachelet nyilatkozatában önmérsékletre szólította fel a hongkongi hatóságokat, és független vizsgálatot sürgetett a hongkongi tiltakozásokon tanúsított fellépésükkel kapcsolatban.

Kína genfi ENSZ-missziója közleményében azt állította, hogy a hongkongi tüntetők közintézményeket vertek szét, megbénították a repülőtér működését, akadályozták a tömegközlekedést, és „halálos fegyvereket vetettek be, annak tendenciáját mutatva, hogy terrorizmushoz folyamodnak”. Hongkongban helyi idő szerint kedd este rohamrendőrök hatoltak be a nemzetközi repülőtérre, és összecsaptak az ott ülősztrájkot folytató tüntetőkkel. A tüntetők visszaszorították a rendőröket, akik paprikaspray-t is bevetettek. A rendőrség állítása szerint megpróbált segíteni mentősöknek hozzáférni egy sérült férfihoz, akit a tiltakozók korábban elfogtak annak gyanújával, hogy az illető egy beépített ügynök.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalának korábbi beszámolója szerint a nemzetközi repülőtér vezetése kedden több mint 300 járatot törölt a légikikötőben ötödik napja zajló ülősztrájk miatt. A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de a megmozdulás fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá vált. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már egyebek között Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik.

A kínai ENSZ-misszió keddi közleményében leszögezte: „a kínai központi kormányzat határozottan támogatja Carrie Lam hongkongi kormányzót és a hongkongi különleges közigazgatású régió kormányát abban, hogy ellássa feladatait a törvénnyel összhangban, valamint támogatja a hongkongi rendőri erőket és igazságügyi szerveket abban, hogy határozottan érvényt szerezzenek a törvénynek”.

A 7 millió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező város 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszatért Kínához, és az „egy ország, két rendszer” elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. A tiltakozók azonban úgy látják, Peking egyre növeli a befolyását, és ezzel egy időben korlátozza a hongkongi demokratikus jogokat.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/153270

Ajánljuk még a témában