Folytatni fogja Kriza Ákos munkáját Alakszai Zoltán

2019. augusztus 13. 12:02
A jelenlegi városvezető betegsége miatt nem indul az őszi választáson.

Megvédjük Kriza Ákos emberi méltóságát, és meg fogjuk védeni október 13-án Kriza Ákos munkájának miskolci eredményeit, és „mától erre fogok kérni minden jóérzésű, és tisztességes miskolcit is” – jelentette ki Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje keddi sajtónyilatkozatában, éles szavakkal bírálva a helyi ellenzéki erőket.

„Csak öt nap telt el, hogy Kriza Ákos felkért arra, hogy folytassam az általa megkezdett városvezetői munkát és vállaljam a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltségét az október 13-i választásokon, de ezalatt az öt nap alatt is kiderült, hogy politikai ellenfeleink mindenre képesek a hatalom megszerzéséért, és semmi sem szent nekik e cél eléréséért” – hangoztatta a helyi városháza előtt a jelölt, aki jelenleg a város jegyzője.

Alakszai Zoltán szavai szerint a magát függetlennek nevező ellenzék két lábbal szállt bele a jelenlegi polgármesterbe, Kriza Ákosba, aki betegsége miatt kénytelen az élvonalbeli munkától visszalépni. „Miközben látszatra együttérzést mutattak, addig a legaljasabb módon híresztelni kezdték, hogy valójában nem is betegség áll visszalépése hátterében, hanem az, hogy megijedt Gyurcsány Ferenc jelöltjétől, Veres Páltól” – jelezte felháborodásának okát a polgármesterjelölt.

Nevetségesnek és szégyennek minősítette az ellenzék magatartását Alakszai Zoltán, kifejtve: nevetséges, mert a legutóbbi „Závecz-mérés” szerint, amit „közzé is tettünk”, 44-26 a Fidesz-összellenzék arány a polgármesterjelölti pártversenyben, és szégyen, mert aki egy beteg embert kilenc év szolgálat után nem együttérzéssel enged el a munkájából, hanem hamis találgatásokat sugall, az Tamási Áron után szabadon bizony embernek hitvány és magyarnak is alkalmatlan.

Alakszai Zoltán kijelentette: „az előttünk álló kampányban minden erőmmel meg fogom védeni barátomat, Kriza Ákost, és minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjem mindazt, amit Miskolcon Kriza Ákos politikája elért”.

(MTI)

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés