Büszkeség és balítélet

„Fontos, hogy egy homofób kirohanásairól ismert képviselő harcot hirdet egy világcég ellen? Érdemes foglalkozni azzal, hogy egy szélsőjobboldali nézeteket valló irodalomtörténész havi félmilliós fizetésért befolyásolhatja az oktatást? Lényeges, ha az állami támogatásból élő portál szerzője a mozgássérültek „túlláthatóságát” hasonlatként emlegeti? Van jelentősége a központi idegenellenes direktívának? Figyelemreméltó, ha a kormánylap méltóságában sérti a klímaaktivistát?

A gondolat- és szólásszabadság korában az érvényes válasz a nem lenne. Ha nem következne mindebből, hogy ilyen helyen élünk. 

Olyan helyen, ahol a kormánypárti politikus nem kockáztat, ha nyíltan vállalja kirekesztő nézeteit, hiszen a három legfőbb közjogi méltóság egyike hasonló gondolatokat hangoztat. Így nem alaptalan a Pride résztvevőiért való aggódás és alig meglepő, ha szivárványos táskája miatt ér inzultus egy fiatal lányt a falunapon. 

Ahol az antiszemita, magát kánonbontónak tartó áltudós a magyar nyelv és irodalom kerettantervi bizottságban dolgozhat, ott hivatalos támogatást érezhet maga mögött a karizmatikus középiskolai tanár, aki évekkel ezelőtt a legfogékonyabb korszakában lévő diákjával így beszélgetett: – Ki a kedvenc költője? – Radnóti – Miért nem szeret maga inkább egy magyar költőt?!? 

Ahol a hatalom közeli szennylap kikel a kerekesszékesek ellen, ott feljogosítva érzi magát a kalauz, hogy lerángassa a vonatról a mozgássérült utast.

Ahol meg kell védeni munkahelyeinket és magunkat a bevándorlóktól, nem csoda, ha köcsögkínaizva és migránsozva vernek meg fesztiválozókat, miközben a biztonsági őr épp nem hallja a segélykiáltást. 
Ahol a magát konzervatívnak definiáló újság az Asperger szindrómával élő svéd aktivista hajfonatait gúnyolja, a főpublicista hol kis klímazombinak, hol hisztisnek nevezi őt, ott döntéshozók vitatják az éghajlatváltozás jelentőségét.”