Az, hogy az affér kapcsán Alföldi Róbert író, festő, rendező, színész, hadvezér és ivarművész, személyes érintettség okán, vödörszámra vedeli a nedűt, nem lepett meg engem, és gondolom mást sem. Most jött vissza a festői Ecuadorból, és kell az újra beilleszkedés a legfontosabb honi ügyekbe. Meg aztán az ősszel bizonyosan lesznek új premierek, előadások és az ezzel kapcsolatos bevételek is, így a művész úr ilyenkor leküzdhetetlen késztetést szokott érezni, hogy állást foglaljon fontos ügyekben, és ezáltal a címlapra kerüljön. Amúgy, megítélésem szerint, ha Alföldi fele akkora művész lenne, mint amekkora PR-os, akkor ő lehetne napjaink Jászai Marija.
Cseh doktornőre sem vesztegetnék sok szót, lévén, az ő fejében olyan sötétség honol, hogy holmi üdítő és azzal kapcsolatos ivari zavarok azon már rontani nem tudnak. És különben is. Engem mélységes elégedettséggel, mi több, eksztatikus örömmel tölt el az ő politikusi pályája. Ez ugyanis – remélhetőleg – kizárja, hogy orvosként kárt tudjon tenni bárkiben.
VAN AZONBAN EGY SZEMÉLY, AKINEK REAKCIÓJÁN TÁN ÉRDEMES ELGONDOLKODNI.
Ez pedig Ujhelyi képviselő úr. Ő ugyanis »Érti, aki érti” felirattal fotográfiát tett közzé, melyen a nagy államférfi határozott – és szőrös – állát egy üveg »zéró cukor« feliratú üdítőn nyugtatja, miközben pajkos mosollyal néz a kamerába. Hát, őszintén szólva, én az vagyok, aki nem értem. Mit akar a tudtunkra adni?”