Lovász László dilemmája

2019. augusztus 4. 16:04

Bauer Tamás
Facebook
A lemondás lett volna az egyedüli megoldás, ami szintén megakadályozta volna a törvény végrehajtását.

„Az Akadémiai Kutatók Fóruma közleményben jelentette ki: legjobb lenne, ha az MTA részéről senki sem vállalna szerepet az ELKH vezetésében. Ami nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy az MTA elnökének sem szabad részt venni az ELKH elnökének jelölésében. Tehát az Akadémiának bojkottálnia kellene az egész folyamatot. Abból, hogy az MTA közgyűlése nagy szavazattöbbséggel elutasította az intézetek leválasztását az Akadémiáról, logikusan ez következne.

Emlékezetes: amikor Palkovics még csak fenyegetőzött azzal, hogy ha az MTA nem fogadja el az átalakítást, akkor törvénnyel teszik azt meg, Lovász László még azt mondta: igyekszünk meggyőzni a kormányt az álláspontunkról, de ha törvényt hoznak, akkor „vigyázzba vágjuk magunkat”, és végrehajtjuk a törvényt. Amit akkor mondott, abból most az következik, hogy az MTA részt vesz az ELKH létrehozásában, delegálja a maga tudósait a vezető testületbe, és részt vesz az elnök jelölésében.

Bizony, a dilemma súlyos volt. (Volt, mondom, mert a hírből arra kell következtetnünk, hogy már megszületett a döntés.) Ha ugyanis az MTA elnöke illetve elnöksége nem venne részt az Országgyűlés által elfogadott törvény végrehajtásában, azzal a kormánnyal, a parlamenti többséggel szembeni nyílt ellenállás útjára lépne. Ha viszont a miniszterrel közösen aláírja az elnök jelölését illetve delegál tagokat a vezető testületbe, az olyan behódolást jelent, amilyenre a rendszerváltás kezdete óta nem volt példa Magyarországon. Lovász Lászlónak ebben a helyzetben csak nagyon rossz döntése lehetett. A lemondás lett volna az egyedüli megoldás, ami szintén megakadályozta volna a törvény végrehajtását.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés