Újabb részletek a frankfurti pályaudvaron történt gyilkosságról

2019. július 30. 16:52
A berlini szövetségi belügyminisztérium közölt információkat az eritreai támadóval kapcsolatban.

Menedékjoggal Svájcban élő háromgyermekes családapa az az eritreai származású férfi, aki vonat elé lökött egy anyát a kisfiával a németországi Frankfurtban, indítéka továbbra is ismeretlen – közölték kedden Berlinben a szövetségi belügyminisztérium tájékoztatóján.

Az 1979-ben született férfi 2008-ban szerzett menedékjogot Svájcban, házasságban, rendezett körülmények között élt, volt állandó munkája és korábban „a sikeres társadalmi beilleszkedés mintapéldájaként” tartották számon – emelte ki Horst Seehofer belügyminiszter.

Azonban a férfi az utóbbi időszakban több bűncselekményt elkövetett, és a napokban elmenekült Svájcból, miután körözni kezdték, mert késsel megfenyegette, fojtogatta és bezárta egy szomszédját – tette hozzá Dieter Romann, a szövetségi rendőrség vezetője.

Horst Seehofer aláhúzta, hogy tárgyilagosan kellene megközelíteni az esetet, a külföldiek körében mutatkozó bűnözést pedig sem ártalmatlan színben feltüntetni, sem „instrumentalizálni”, eszközként felhasználni nem szabad, mert ez a társadalom megosztottságához vezet, a megosztottság pedig „az erőszak előszobája”.

(MTI)

Összesen 113 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az eritreai ortodox kereszteny, amit elhallgatnak a hitelessegre torekvo magyar mediak.

Milyen kovetkeztetes vonhato le ebbol?

Válaszok:
Sulammit | 2019. július 31. 23:52

vonat alá lökős pszichopata gyilkosunk nekünk is volt pár éve:
https://index.hu/belfold/2015/05/21/villamos_combino_baleset_fovarosi_torvenyszek_pszichiatriai_kezeles_emberoles_combinosgyilkos/

vannak olyan bűncselekmények, amiben szerepe van az elkövető származásának, de valójában az esetek többségében nincsen. (ahogy valszeg itt sincs)

nagyon jó lenne, ha le tudná vetkőzni a kedves társaság a kettős mércéjét.
az nem megy, hogy ha egy idegen követi el a bűnt, akkor az azért van, mert idegen, ha meg egy magyar, akkor azért, mert bűnöző.
és ez ugyanúgy áll kenderesi ügyére is: nincs különbség aközött, ha ő fogdos, mint ha egy afgán.

Válaszok:
Teknős | 2019. július 31. 6:54

Ezt bírom nagyon.

Szóval az a logika, hogy mivel nekünk is vannak elmebeteg és/vagy bűnöző embereink ezért fogadjunk még be többet.

Ezt kellene magunkévá tenni. Csakhogy normáliséknál ez úgy hangzik, hogy van nekünk elég saját születésű idiótánk, nem importálunk máshonnan.
Nekem az a remek ötletem van, hogy te meg az eszmetársaid, menjenek oda, mi meg fogadjunk be helyettetek néhány normális családban élő dolgozó németet. Mindig is voltak saját németjeink. A svábok, szászok, cipszerek.
Mindannyian jól járnánk. Ti is megvalósíthatjátok az álmotokat, mi is a miénket. Sajnos nem megy fordítva, mert a németek már beszemetelték az országukat!

Kettős mérce?

Inkább az a kérdés, hogy miért kellene még további elmebetegeket befogadnunk, ha vannak sajátjaink is? Nem arról van szó, hogy 100-ból egy közülük deviáns, hanem arról, hogy 100-ból egy beilleszkedik.

Ha valaki hazavisz a piacról 100 db almát, és abból egy rothadt, azt kidobja és elfelejti, de ha a kosárban a 100 darabból csak egy fogyasztható és az is csak addig, amíg bele nem harapsz, akkor rothadt ideges lesz mindenki. Erről van szó, nem pedig nációkról.

Válaszok:
emhem | 2019. július 31. 8:20

na igen, amikor itt százból egyezel, az pont az az előítéletesség, amiről beszélek. ezt semmire nem alapozod, csak az érzésekre, amit a propaganda kiépít.
pont ezt cáfolom azzal, hogy példát mutatok arra: ez nem "migránsügy".

befogadni meg azért kell őket, mert már itt vannak, és nem küldheted őket vissza a halálba. ez egy alapvető emberségességi/európai/keresztény dolog.
megakadályozni, hogy idejöjjenek, az egy teljesen más kérdés, abban a témában elég sokat tett európa az elmúlt években. nem mellesleg az orbáni politika sem az új jövevények ellen tesz, hanem a meglévőek ellen hergel.

Válaszok:
Teknős | 2019. július 31. 9:50

Az integràció mintaesete volt a faszi

Ezt magadra is alkalmazod? Be kell fogadnod azt, aki bemegy hozzád, mert ott van?

Ti teljesen elmeroggyantak vagytok?
Nem. Nem kell beengednünk senkit. Az lesz, ami évszázadokon, évezredeken keresztül volt. Ha van erőd, megvéded magad, ha nincs akkor elpusztítanak. Ez volt és ez lesz.

Mi itt nem vagyunk hajlandóak az oroszlán mellé a ketrecbe tenni a gyerekeinket, mert azt ti előítéletességnek nevezitek. A gyilkos galócát is éppen az előítéletességünk miatt nem esszük meg. Mert mi élünk, ti meg halottak vagytok. Agyhalottak.

A keresztény nem jelent bűntelent.
Nem rettegünk senkitől, de vannak tapasztalataink. Meg tudjuk különböztetni a hódító hadsereget a menekülők csoportoktól.

A követelőző fekete emberek nem menekültek, hanem hódítók. A hódítók követelőznek, a menekülők kérnek és rimánkodnak.
Egyértelmű, hogy ezek hódítók, bármennyire másnak szeretné láttatni a muzulmánok tulajdonolta német és francia sajtó.

Bennünket is összeköt egy csomó tulajdonság. Levegőt veszünk, széndioxidot fújunk ki. Ugyanazon mechanizmus szerint járunk, használjuk a kezünket. De ettől még nem leszek pont olyan, mint te.

Én is keresztény vagyok, meg Lukácsi Katalin is. Olyan lennék, mint ő?

Látjátok, ez az előítélet. Mint a mesében. Ti vagytok az Ilók és Mihók mese Mihókjai. Veletek is együtt élünk évszázadok óta és nagyon is toleránsak vagyunk, hogy nem szoktunk titeket agyonverni.

Persze, csak némiképp elgondolkodik az, aki nem a részeltek kiragadásával operál, hanem a folyamatot nézi, hogy az őrültek varázsütésre ugyanolyan őrültségeket csinálnak. Kamionnal teherautóba hajtani, késelni vagy vonat alá lökni.

Aztán az arányok. Ha bejön Európába a 700 millió fehér mellé 2 millió fekete és akkor 5 vonat alá lökéses esetből 4 ebből a 2 millióból származik, akkor a normálisok azt a tanulságot vonják le, hogy a kétmillió takarodjon haza és zabálgassa csak nyugodtan otthon az albínó négereket.

Mint mindig, most is megragadod a lényeget, balliberális!

Azt, hogy hazudsz! Szerepelt a magyar médiákban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés