Harminc év után

2019. július 16. 13:32

Martin József
168 Óra

Hasonlítunk Vajda János halhatatlan versének sóvárgó és csalódott szerelmeseire, akiknek tekintetében az el nem nyert éden tükröződik.

„Bármit gondoljunk is erről, az már visszavonhatatlan tény, hogy a közép-európai rengések hatása elmaradt Kínában, de elért máshova, amiről mintha ritkábban esnék szó. Néhány héttel a berlini falomlás után Dél-Afrikában De Klerk államfő, elődeivel ellentétben, szóba állt az akkor már csaknem harminc éve bebörtönzött Nelson Mandelával, s a fekete földrész legerősebb államában is megkezdődött a »tárgyalásos rendszerváltozás« folyamata, amely végül elvezetett az apartheid fölszámolásához, a sajátos, de mégis demokratikusnak és nyugatiasnak mondható modell megteremtéséhez.

S mi magunk, itt, Közép-Európában a sorozatos falomlásokra emlékezve hogyan nézünk vissza a világ rokonszenvétől kísért magyar folyamatokra, miként nézünk szembe egykori önmagunkkal harminc év után? Néha azt gondolom, hogy hasonlítunk Vajda János halhatatlan versének sóvárgó és csalódott szerelmeseire, »siralomházi lelkek« nem vagyunk ugyan, de tekintetünkben valóban »nem az elvesztett«, hanem »az el nem nyert éden« tükröződik, merthogy a nyugatias demokrácia »édenjében« olyannyira reménykedtünk.

Miután ebből a „»paradicsomból« a liberális demokrácia megannyi kelléke kiűzetett már, és a Fidesz erre hivatott emberei a rendszerváltó folyamatot kedvükre, politikai érdekeik szerint írják át, olykor elképesztő cinizmussal, ideje választ keresni arra, mikor, mi és miért romlott el. Csak a jó válaszok hű tükrétől remélhetjük, hogy a tekintélyelvű »illiberális« kísértésre a társadalom többsége egyszer mégis nemet mond.

Ez is »helyretolása« lesz a kizökkentett időnek, ha nem is akkora, mint a harminc évvel ezelőtti.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/151707

Ajánljuk még a témában