Magyar Péter nekiesett Dömötör Csabának, de nem tette zsebre a választ (VIDEÓ)
Magyar Péter Brüsszelben bonyolódott vitába a gazdák területalapú támogatása kapcsán Dömötör Csaba fideszes képviselővel.
Kilenc szavazatos többséggel szavazták meg VDL-t, a Fidesz-KDNP tizenhárom szavazattal támogatta. Hidvéghi Balázs elmondta: határozott elvárásokkal vannak az új elnök iránt.
Könnyű nyilatkozatokat, hangzatos deklarációkat tenni, de Ursula von der Leyen kilenc szavazatos többséggel európai bizottsági elnökké történt megválasztása azt mutatja: az Európai Parlamentben (EP) a jobboldal megszavazta, a baloldal pedig többségében az új bizottsági elnök megválasztása ellen szavazott – közölte Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Strasbourgban.
A képviselő, miután az EP strasbourgi plenáris ülésén megválasztotta Von der Leyent az Európai Bizottság következő elnökévé, magyar újságíróknak nyilatkozva aláhúzta: a Fidesz-KDNP tizenhárom képviselőjének szavazatával támogatta a jelölt megválasztását, ami azt mutatja, hogy ezen szavazatok nélkül nem lenne elnök Ursula von der Leyen.
Hozzátette, az Európai Néppárt (EPP) magyar nemzeti delegációja megelőlegezett bizalom mellett támogatta szavazataival, de határozott elvárásokkal van az Európai Bizottság új elnöke iránt.
Elmondta, az új vezetővel esély nyílik egy kiegyensúlyozottabb és józanabb európai uniós politikára. A magyar delegáció azt reméli, hogy az uniós bevándorlás kérdésében is új korszakot jelent az új bizottsági elnök megválasztása.
Aláhúzta ugyanakkor, számon fogják kérni a magyar emberek akaratát. A magyar emberek ugyanis egyértelművé tették, hogy olyan új uniós vezetőket szeretnének, akik megállítják a bevándorlást, tisztelik a közép-európai országokat, a nemzeteket és nem sértik azok szuverenitását – emelte ki.
Szavai szerint Európának „szüksége van a védelemre”. A bizottsági elnöknek fő szerepet kell játszania abban, hogy Európa szavatolni tudja saját biztonságát, meg tudja védeni az embereket és nemet mondjon a bevándorlásra.
„Azok az országok pedig, amelyek védik és a jövőben is védeni fogják Európa külső határait, támogatást és nem támadást érdemelnek” – fogalmazott.
A képviselő fontosnak nevezte, hogy a regionális fejlesztési, valamint az agrártámogatások kérdésében meg tudjon maradni az a politika, amely forrásokat biztosít ezekre a célokra.
„Nem könyöradományról van szó és nincs helye a kettős mércének sem. Ezek a támogatások járnak és szükségesek ahhoz, hogy az Európai Unió sikeres tudjon lenni” – jelentette ki.
Az Európai Parlament kedden, strasbourgi plenáris ülésén megválasztotta Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust az Európai Bizottság következő elnökének. A képviselők 383 szavazattal, 327 ellenében, 22 tartózkodás és egy érvénytelen szavazat mellett titkos szavazáson támogatták a jelölt bizottsági elnöki kinevezését.
(MTI)
(MTI)